2011. november 26., szombat

100 éves a Gödöllői HÉV

A gödöllői HÉV 25-én ünnepelte 100-ik születésnapját, aminek alkalmából a cinkotai kocsiszínbe nyílt napot tartottak. Regisztráció alapján volt műhelylátogatás, a kinti részen pedig régi szerelvényeket, illetve munkagépeket állítottak ki.


Legelső helyszínen lehetett kisebb dolgokat venni, busztáblákat, öngyújtókat, jelzőtáblákat, maketteket és HÉV motorokat.
Innen áthaladtunk a forgóalvázjavítóhelyiségbe, ami megtalálható a többi kocsiszínbe is, ám motorokat csak Cinkotán javítanak.


Következő állomás a "kárpitos" terem volt. Itt végeznek mindenféle belső, esztétikai felújítást a szerelvényeken. A falon soksok műhelybe illő poszter díszelgett.



Ezekután még bementünk pár csarnokba, de ezeket már csak egybe.






Vezetőállás, meglepően kevés hely van a vezetőnek

Ez adja ki a hév tipikus kattogó hangját


Terepszögjavítás


Majd még kint megnéztük a kiállított szerelvényeket.




Az Örsön pedig még sikerült lekapni a nosztalgiavonatot is, amivel én kihagytam az utazást mivel a csepeli vonalon ez a típus még mindig közlekedik, és ez az átfestett példány is jön vissza Csepelre.


2011. november 16., szerda

Népliget

Ákossal multkor elmentem, mikor megvette a gépét, hogy megnézzem rendben van-e minden. Ma már elmentünk kipróbálni, legalábbis ő próbálgatta. Először a Józsefvárosi pályaudvarra akartunk menni, de levan kerítve az egész, így kihagytuk és átmentünk a Népligetbe. Nagyjából még sose voltam ott, max 1-1 részen, de rákellett jönnöm, hogy iszonyat nagy és vannak jó dolgok. Menet közben egy futó megkért, hogy csináljunk róla képet, talán pályázatra kellett neki.




Ha a lustság fájna...:D

Valamelyik héten, vagy nap szeretnék még visszamenni, elég keveset tudtunk így bejárni ma.

2011. november 14., hétfő

Őszi hétvége

Suzy és a dummy esete:)





Zsu képe:)

És egy kis modelltállófotó

2011. november 11., péntek

The Badgers

Volt zenekarommal lementem a próbaterembe, és lőttem pár képet stúdiózás közbe. Sajnos elég keveset tudtam maradni, így a banda másik fele lemaradt a képekről, de lesz még alkalom fotózni. Hát élőben hallva a zenélést mégjobban megjött a kedvem ismét basszerozni, szóval már csak zenekar kell, vagy a meglévővel próbálni..:D Feri (a dobos) csinálta a felvételeket, amiket ha kész lesznek elfogok kérni és feltolni ide.:)











Röviden a zenekar története: Feri, Bence(gitáros) és én alapítottuk 3 éve a gimi tesiöltözőjébe, majd szépen alakult és fejlődik.:)

2011. november 8., kedd

2011. november 4., péntek

Normafa

Tegnap nem tudtam elmenni Gyurival a Normafához mivel a szervízbe volt a gépem, így megbezséltük, hogy mecha után találkozunk. Mecha előtt mellettem Ádám kicsapta a gépét, hogy neki ma fotóznia kell, így magunkkal vittük. Fent igencsak szépek voltak a fények, alkalmas idő volt ahhoz, hogy túristafotókat csináljak.






Mióta ő fotózza Brad Pitt legújabb filmét 2 géppel jár

Természetesen letértünk az útról és az kisvasúthoz lyukadtunk ki, ahol megvártunk egy járatot, hogy lekapjuk, ám olyan semmilyen képet csináltam róla, hogy az egészben csak a várakozás volt jó, ahogy Gyureet leakarta csapni az egyik váltóskisgyerek egy vasúti talpfával. Ennek követkeményeképp Gyure képe bemozdult és kettétört a talpfa.. Erről sajnos nem adhatok ki képeket. 




Az orrvérzős gyilkos, avagy beszóltak a öregek