2014. szeptember 22., hétfő

Csepeli Szabadkikötő - Gabonatárház

A mai nap nyílt napot tartottak a Szabadkikötőben lévő gabonaraktárban, amire egy regisztráció után jómagam is hivatalos voltam. A tárházban lehet ömlesztett és zsákárut is tartani, mindkettőt tudják kezelni. Az ömlesztett áruknál legfontosabb szerepet a gravitáció kapja, mivel először a felső szinten lévő sílókba vonják fel ahonnan attól függően melyik részbe akarják eltárolni, futószalagon továbbítják és vezetik el. Északi és déli oldal 90-90, együtt értelemszerűen 180 tonna árut tud felvonni óránként. Előfordul hogy csak azért veszik igénybe a cégek a raktár szolgáltatásait, hogy átszellőztessék a gabonát. 






A nagyjából 2 órás "túra" alatt felmentünk a 13-ik, vagyis a legfelsőbb szintre, ahol csodás kilátás tárult elénk. Nyílván gazdasági okokból ez a tető is ki van adva a különböző cégeknek, hogy saját antennájukat működtethesség innen. 






További képek megtekinthetők a www.lugosifoto.hu weboldalamon. 

2014. szeptember 18., csütörtök

Állatkert és Holnemvolt Park

Általában minden évben kiszoktam menni a budapesti állatkertbe, mivel folyamatosan dolgoznak rajta, mindig van valami változatosság, és nem utolsó sorban pár óra nyugalmat is jelent az embernek.


 Az idén viszont a szokásosnál nagyobb változtatás történt, hiszen az állatkert megkapta a volt vidámpark területét is. Ennek a neve lett Holnemvolt Park. Nevét elég egyszerű kitalálni miből kapta, jópár játékot megtartottak a vidámpark idejéből, köztük legfontosabb talán a régi, fa hullámvasút és a körhinta. Emellett még egy-két kisebb játék és a mesecsónak maradt meg. 



Ezek most zsetonért cserébe kipróbálhatóak, a hullámvasúton mi is mentünk egy menetet, annak 2 zseton az ára, ami 400 forintot jelent, amit bőven megér, visszarepít minket az időben. Személy szerint amit nagyon sajnálok az az óriáskerék, ennek lebontását nem tudom, hogy technika vagy gazdasági tényezők befolyásolták-e, de mára már nem élvezhetjük róla a csodás budapesti panorámát. 



Látszik még hogy ez a terület alig egy éve van az állatkert kezében, bár állatok vannak, de mivel növénykertet is belefoglalják a névbe, így a zöldes részeket hiányoltam, bár nyílván ez idővel változni fog.  






2014. augusztus 31., vasárnap

Prága: állatkert

A Cseh főváros egyik nevezetességeként is említhetnénk az állatkertjüket. Nem a belvárosban található, viszont szintén a közlekedésnek köszönhetően nagyon hamar ellehet jutni oda is. A budapesti állatkertnél területben négyszer nagyobb, viszont ehhez hozzájárulnak azok a kifutók is amiknek a végét nem is lehet látni. Állatvilágban nagyjából ugyanazok találhatók meg ott is mint itthon, viszont nagyobb területen. Nem lehet megfeledkezni arról sem, hogy az állatkert egy magasabb és alacsonyabb pontja között libegővel is utazhatunk 20-25 koronáért, cirka 250 forintért.


Mivel az állatok nagyjából itt is ott is ugyanúgy néznek ki, leginkább az állatkertet próbáltam megörökíteni.









2014. augusztus 10., vasárnap

Prágai szösszenet

Júniusban volt szerencsénk kiutazni Prágába 4 napra, mely elég sűrűn telt, amit nem is bánok, mivel igencsak sok mindent sikerült megnéznünk. Vonattal mentünk és érkezéskor az állomáson nagyon segítőkészek voltak, ráadásul egy teljes Prága tömegközlekedését tartalmazó térképet kaptunk.



Elsőre természetesen a hotelt kerestük meg, ahol az utazás előtt körülbelül egy hónappal foglaltunk szobát. A foglaláskor kilehetett tölteni, hogy van-e valami személyes igényünk, "miértne?!" alapon beírtam, hogy ha van rá lehetőség jó kilátású szobát szeretnénk. Amikor megérkeztünk a szállodába -bár csak 2-től lehetett volna elfoglalni a szobát-, de már 1 órakor felmehettünk. Fel, a legfelső emeletre ahol összesen 3 standard szoba volt, tehát figyelembe vették a kérésünket. És ez jó volt. Az ablakból sikerült egy kis villamosos és autós csíkozódást fotóznom.


Természetesen nem a szobánkban voltunk 4 napot, hanem felkerestük Prága érdekességeit, látnivalóit.








További képek hamarosan.

Csapó Tamás: Lángoló Budapest - Háború és szerelem

Nemrég egyik kedves barátom megkért, hogy az egyik könyvéhez csináljak egy kis reklámvideót. Az alapelképzelés egy nagyjából egy perces, régi képekből összevágott slideshownak indult, és lett az alábbi kis videó:


Ha szeretnél Te is ilyesfajta videót, akkor keress bátran!
Akit megfogott a videó és szeretné megrendelni a könyvet, a videó végén lévő linken megteheti.

2014. március 3., hétfő

Napos vasárnapos

A hétvégén remek idő volt, kár lett volna kihagyni pár kattintást a masinával, el is mentünk a Budai várba mely rengeteg új látványosságot nyújt! Muszáj kihasználni ezt az időt, mert lassan beköszönt a tél és nem sűrűn fogjuk látni a Napot.






2014. február 17., hétfő

Szövegvideó

Egyik ismerős zenekar megkért, hogy készítsem el nekik első videó anyagukat, egy szövegklippet. A manapság egyre népszerűbb "lyrics video"-k lényege, hogy ahogy jön a szöveg a zenében, azt kinetikusan megjelníti. Az alábbi videó a Re-start zenekar Himnuszára készült.


Ha szeretnél Te is zenekarodnak ilyen videót készíttetni, írj az info@lugosifoto.hu e-mail címre bővebb információkért.

2014. február 11., kedd

Rayan fashion divatbemutató

A hétvégén egyik ismerősöm, Heam saját márkájának első divatbemutatójára voltunk hivatalosak, ahol véletlen elcsattant pár kép. A márka modern, utcai stílust képvisel, szinte minden ruhadarabon található bőrhatású anyag is, ami igen különlegessé teszi. A bemutató a budapesti Buddha-barban volt, rengeteg emberrel és modellel persze.








2014. február 6., csütörtök

KÖKI terminál

Nem csak bevásárlóközpont, hanem közlekedési csomópont is. Tavaly becsődölt, hogy mi lesz a sorsa, nem tudni.