Akik Vác fele jártak már autóval, vonattal, kerékpárral, vagy űrsiklóval, nagy valószínűséggel láthatták, hogy az egyik hegy félig meddig hiányzik. Amikor helyszínt kerestem a következő túrához, a guglimepsz segítségével találtam rá erre a nem mindennapi látványt nyújtó hegy(maradvány)ra. A turistautvonalak.hu segítségével sikerült egy 10 kilométeres túrát összeállítanom, ami megkerüli a bányát, ígyhát örömmel indultunk neki a kirándulásnak. Az első buktató ott ért, amikor a GPS az M2-esről egy földútra terelt minket. Persze megpróbáltuk újratervezni, de a jobb minőségű út fél órával hosszabb menetidővel kecsegtetett, így bevállaltuk az UAZ-ok és Lada Nivák által kihágott utat. Szerencsére a Yarissal mentünk, amiről én mindig is mondtam, hogy milyen jó terepszögei vannak, és meg is állta a helyét a szántás határán.
Ezzel persze nem ért véget a megpróbáltatás, mert az első 300 méteren az előre megtervezett útvonalon kellemes figyelmeztetés hozta tudtunkra, hogy a bánya magánterületére értünk és a robbantások miatt a belépés életveszélyes és tilos. Mivel a túra elején tartottunk még csak, így jobbnak láttuk ha másik útvonalat keresve, végtagvesztés nélkül folytatjuk az utat.
Kellemes kis házak mellett mentünk el, valószínűleg az elit lakta telkek alatt, mivel minden tele volt antik tárgyakkal.
A következő szakasz visszajelezte számunkra, hogy nem tettük rosszul a végtagmentést, olyan meredek túristaúton kellett felmennünk, ahol nem volt elég egyszerűen a lábunkat használni, de a kezünkkel is megkellett kapaszkodnunk egy-egy kőbe. A telefonon lévő túristautak alkalmazásban nem tűnt ennyire meredeknek.
Ellenben felérve az út tetejére már nem volt messze az előre kitűzött cél, a bánya nyújtotta panoráma. Természetesen itt sem lehetett szabadon mászkálni, csak egy bizonyos pontig lehetett bemenni, de onnan is remek panoráma tárult elénk.
Tekintve, hogy volt még legalább egy óránk sötétedésig, nem akartunk egyből visszatérni a kocsihoz, hanem megcéloztuk a nem messze lévő geodéziai mérőtornyot. Itt további emelkedőt kellett leküzdenünk, mire felértünk, és már-már kezdett sötétedni is. A mérőtorony egy hatalmas betonhengerre hasonlított, amiben a 4 szintet egy-egy rozoga létra kötötte össze. A szinteken a 87 kilogrammom alatt csak úgy hajlottak a vékony vaslemezek, mondanám, hogy nem volt félelemérzetem, de volt. A kilátásért viszont megérte felmenni.
Ezután nekiindultunk a visszaútnak, volt még egy kiálló szikla, ahonnan meglőttem az utolsó képeket, bár a fényviszonyok már nem voltak a legkedvezőbbek, de talán ez adta meg a képek hangulatát.
Ettől a ponttól kezdve az esőfelhők és a lenyugvó nap hatására teljesen besötétedett az erdőben. A kezdeti esőcseppeket még a fák levelei felfogták, de egy idő után már nem. Magasabb tempóra kapcsoltunk a hegyről lefele menet, viszont a meredek lejtőkön nem volt gyerekjáték, néhány seggre esés is színesítette a kalandot. Végül mire visszaértünk az autóhoz, már szépen eleredt az eső mi pedig egy élménnyel lettünk gazdagabbak.
