Brunszvik Kastély - Mártonvásár

 Rengeteg olyan hely van, amiről nem is tud az ember, hogy milyen szépségei vannak, ilyen például a Martonvásáron található Brunszvik Kastély. Az ősz színeit kihasználva mi csak a kastélyparkot látogattuk meg, de akinek kedve van, meg tudja nézni a Beethoven emlékmúzeumot, vagy az Agroverzumot is. 

Kényelmesen egy-másfél óra alatt körbe lehet sétálni a parkot, ami olyan, mintha egy angliai kastély kertjében találnánk magunkat, mégis fél óra alatt Budapestről elérhető. Mondanom sem kell, az őszi színek csodálatosan állnak a parknak. 

Az ebben a bejegyzésben lévő képeket bárki letöltheti és magán célra (pl. telefon háttérkép) felhasználhatja cserébe annyit kérek, hogy ossza meg a bejegyzést. 

Bél-kő, Bélapátfalva - mire képes egy telefon kamerája?

Sokaknak az első mondata lehet, hogy az ember milyen gonoszan kihasználja a természetet, és miket képes művelni vele, hogy saját javait gyarapítsa, amikor megpillantja a már távolról észrevehető Bél-kőt. Az egykori mészkőbányának köszönhetően olyan jellegzetes formája és felülete lett a hegynek, ami egyedülálló, főleg kis hazánkban. Én úgy gondolom, hogy a bányászat melléktermékeként, ma egy olyan turista látványosságot sikerült létrehozni, amit egyszer mindenkinek látnia kell. 

Bél-kő, alulról

A túra Bélapátfalváról indul, és szinte végig kiépített úton lehet haladni, amit régen a munkások használtak. Enyhe emelkedő jellemzi az utat, lassabb-gyorsabb tempóban szerintem senkinek sem okoz gondot, feltéve ha nem 35 fokban próbál felmenni az ember, mert árnyék az elég kevés van, de nekünk szerencsénkre kellemes 15-20 fok volt végig, napsütésben. 

Bél-kő, megéri egyszer-egyszer megállni útközben és körbe nézni

Érdemes először felmenni a csúcsra, ahonnan az egész letarolt területet belátni, majd onnan vissza le, és végiggyalogolni a "síkságon". 

Bél-kő

A síkságon gyalogolva elsőre olyan érzése van az embernek, hogy a Holdon jár. De álljunk csak meg egy pillanatra: elég kevesen mondhatják el magukról, hogy gyalogoltak már a Holdon, és én sem vagyok köztük, de szerintem ott nincsenek szkafander nélküli kutyák. 

Odin, a csapat kutyája

"Small step for a man, one giant leap for mankind."

Mivel kicsit későn indultunk el, és éhesek is voltunk, ezért a modern technológia segítségével kerestem egy olyan útvonalat lefele, ami akár meredekebb, kevésbé kiépített, de gyorsabb lefele. Meg is találtam, amin egy idő után maximum úgy tudtunk volna lemenni, ha egy 5 méteres sziklafalról ugrunk egyet. Átvágva így a csapatot, vissza kellett fordulnunk és kiderült, hogy valóban van egy másik út, de az tőlünk 10 méterrel arrébb és 20 méterrel alacsonyabban volt, amit a fennsíkról lehetett megközelíteni, amíg egy sziklaomlás nem zárta el az utat. 

Bél-kő, a magyar Dolomitok

A szépen kiépített ösvény, amin megpróbáltam a többieket levezetni

Bár visszafele már mindenkinek az esti bográcsos pörkölt járt a fejében, azért mindannyiunkat gyönyörködtetett még a fák sokszínűsége. A képekről el kell mondanom, hogy mindegyiket telefonnal csináltam, majd Lightroom applikációval szerkesztettem és exportáltam őket.  

Bél-kő

Semmering, Ausztria - hétvégi kiruccanás Osztrákiába

Ausztriát mindenki ismeri, van egyfajta érzése az embernek, amikor átlép a határon és olyan elképzelhetetlennek tűnő dolgokba botlik, mint az hogy az utakon több az autó, mint a kátyú. A gyalogos átkelőhelyek ki vannak világítva, az utcák tiszták, nincs mindenhol cigarettacsikk elszórva és még lehetne folytatni a sort. Ausztria egy élhető ország, annyi hibával, hogy rossz nyelvet beszélnek. El sem merem képzelni, honunkat hányan hagynák el mosogató menedzseri pozícióért, ha mondjuk angolul beszélnének a népek alapjáraton, de lépjünk is tovább, Magyarország is jó hely, csak alkalmazkodni kell. 

Semmering. Aki szeret síelni, vagy egyszerűen csak rajong a vasútért, az valószínűleg ismeri ezt a települést. Novemberben síelni nehézkes a füvön, valamint a lábam olyan szoros kapcsolatban van a síléccel, mint a Lui Vuttyon cipővel (gy.k: semennyire), ezért könnyen kitalálható, hogy mi a vasút fotózását tűztük ki célul. Nagyjából 350 kilométert kell az úton töltetnünk, ha elakarunk jutni a helyre, ami 3-4 óra alatt teljesíthető. Ennek tudatában közeli kirándulóhely, vagy utazási célpontnak számít a terület. Mi kimaxoltuk a kocsit, öten mentünk, odafele pedig már fokozódott a hangulat is.

Mivel csak egy hétvégére mentünk, ezért muszáj volt kihasználnunk minden napkeltét és napnyugtát. Első éjszaka sikerült 3 órát aludni, mivel hajnali 4 órakor már el kellett indulnunk, hogy felérjünk napkeltére. Korainak tűnt a 4-es indulást, tekintve hogy 6-kor van napkelte, de hittünk Tominak, hogy kelleni fog ennyi idő. Szükség is volt a korai indulásra, mert miután letettük az autót, nem kis túra várt ránk. A sötétben nem tűnt fel, hogy milyen magasan is vagyunk, csak az hogy a fák sziluettjei kezdenek eltűnni, valamint négykézláb megyünk a mohás talajon felfele. Amikor felértünk csodaszép látvány tárult elénk. A napkeltét innen néztük végig, valamint ráadásként egy órát még fent maradtunk, mert a reggeli fények a legszebbek. Utána is azért indultunk vissza a szállásra, mert a szoba árában benne volt a reggeli, mi pedig magyarok vagyunk. És éhesek. 

Estére még egy kis túrázás maradt a 20 schilling blick nevezetű hely felé, valamint egy vasúti alagút fölé mentünk fel. A vasút mellett volt egy kis ház, valószínűleg valamilyen üzemi épület, ahonnan kijött egy idősebb úr és megkérdezte, hogy „Was machst du?”, tehát mit csinálunk. Mondtuk, hogy „Zug fotografie” és békén is hagyott minket.

Utána visszatértünk a szállásra, ahol átgyalogoltunk enni egy jó töltött rántotthúst, hogy legyen erőnk a csillagfotózáshoz is. Bár kellemetlenül hideg volt, de olyan gyönyörű csillagos volt az ég (tudom az mindig csillagos és csak azért láttunk ennyi csillagot, mert a fényszennyezés nem zavart be), hogy azért megérte fagyoskodni.

Vasárnap reggel ismét korán szólt a vekker, itt még mi sem tudtuk hova megyünk, csak azt tudtuk, hogy milyen képet akarunk csinálni. Nem teljesen a tervezettnek megfelelőt, de egy nagyon hasonló spotot sikerült találnunk, ahol teljes nyugalomban fotóztuk végig az első fél órát. Aztán egyszercsak sziklamászók jelentek meg mellettünk.

Miután a szálláson ismét bekajáltunk és összepakoltunk, hazafele jövet Gloggnitznál megálltunk még egy-két órára. Teljesen olyan volt, mint az ember képzeletében a táj, hegyoldalban legelő tehenek a gyönyörű zöld füvön, a háttérben hatalmas hegyekkel. Szokták mondani, hogy olyan, mint egy festmény, de ez hülyeség, ez a kép éles volt és sok bites. J

Apropó, a teheneknek az egyik oldalt rövidebb a lábuk, hogy ne essenek le a hegyről úgy oldalazva? 

Árpád-kilátó ősszel

Ősszel remek alkalom nyílik arra, hogy meglátogassuk országunk kilátóit, amelyek közül most az Árpád-kilátóből készült képeket osztom meg veletek.

A kilátó Budapesten van, tömegközlekedéssel és autóval is megközelíthető. Nagyjából 15 perces sétával érhető el a kilátó, de ha valaki arra jár, érdemes egy nagyobb kört sétálni.

Ott van például a Kecske-Hegyi Kőfejtő Katlana, ahonnan remek panoráma tárul elénk.

Le kell térnünk az útról, hogy elérjük ezeket a helyekedet, de mindenképpen megéri ennyi kellemetlenséget bevállalni érte. És legalább nincsenek tömegek.

Az Árpád-kilátót természetesen elég sokan látogatják, amíg vártam a megfelelő fényeket, fél óra alatt hozzávetőleg 20-30 ember is megfordult ott.

Őszi képek

Bár még javában tart az ősz, szeretnék egy kis képi összefoglalót tartani az idei, eddigi őszi képeimből.

Az ősz kétség kívl a legszínesebb évszakunk, ilyenkor a nyáron zöld levelű fák milliónyi színben pompáznak és természetesen a földet is belepik a már lehullott levelek.

Ilyenkor (is) érdemes minden időt kihasználni és járni a természetet. A túrázás, kirándulás jót tesz a mentális és fizikai egészségünknek is.

A természet mellett értelemszerűen a városokban is érdemes egy-egy sétát tartanunk.

Naszály hegy - túrázás

Akik Vác fele jártak már autóval, vonattal, kerékpárral, vagy űrsiklóval, nagy valószínűséggel láthatták, hogy az egyik hegy félig meddig hiányzik. Amikor helyszínt kerestem a következő túrához, a guglimepsz segítségével találtam rá erre a nem mindennapi látványt nyújtó hegy(maradvány)ra. A turistautvonalak.hu segítségével sikerült egy 10 kilométeres túrát összeállítanom, ami megkerüli a bányát, ígyhát örömmel indultunk neki a kirándulásnak. Az első buktató ott ért, amikor a GPS az M2-esről egy földútra terelt minket. Persze megpróbáltuk újratervezni, de a jobb minőségű út fél órával hosszabb menetidővel kecsegtetett, így bevállaltuk az UAZ-ok és Lada Nivák által kihágott utat. Szerencsére a Yarissal mentünk, amiről én mindig is mondtam, hogy milyen jó terepszögei vannak, és meg is állta a helyét a szántás határán. 

Ezzel persze nem ért véget a megpróbáltatás, mert az első 300 méteren az előre megtervezett útvonalon kellemes figyelmeztetés hozta tudtunkra, hogy a bánya magánterületére értünk és a robbantások miatt a belépés életveszélyes és tilos. Mivel a túra elején tartottunk még csak, így jobbnak láttuk ha másik útvonalat keresve, végtagvesztés nélkül folytatjuk az utat. 

Kellemes kis házak mellett mentünk el, valószínűleg az elit lakta telkek alatt, mivel minden tele volt antik tárgyakkal.

A következő szakasz visszajelezte számunkra, hogy nem tettük rosszul a végtagmentést, olyan meredek túristaúton kellett felmennünk, ahol nem volt elég egyszerűen a lábunkat használni, de a kezünkkel is megkellett kapaszkodnunk egy-egy kőbe. A telefonon lévő túristautak alkalmazásban nem tűnt ennyire meredeknek. 

Ellenben felérve az út tetejére már nem volt messze az előre kitűzött cél, a bánya nyújtotta panoráma. Természetesen itt sem lehetett szabadon mászkálni, csak egy bizonyos pontig lehetett bemenni, de onnan is remek panoráma tárult elénk. 

Tekintve, hogy volt még legalább egy óránk sötétedésig, nem akartunk egyből visszatérni a kocsihoz, hanem megcéloztuk a nem messze lévő geodéziai mérőtornyot. Itt további emelkedőt kellett leküzdenünk, mire felértünk, és már-már kezdett sötétedni is. A mérőtorony egy hatalmas betonhengerre hasonlított, amiben a 4 szintet egy-egy rozoga létra kötötte össze. A szinteken a 87 kilogrammom alatt csak úgy hajlottak a vékony vaslemezek, mondanám, hogy nem volt félelemérzetem, de volt. A kilátásért viszont megérte felmenni. 

Ezután nekiindultunk a visszaútnak, volt még egy kiálló szikla, ahonnan meglőttem az utolsó képeket, bár a fényviszonyok már nem voltak a legkedvezőbbek, de talán ez adta meg a képek hangulatát. 

Ettől a ponttól kezdve az esőfelhők és a lenyugvó nap hatására teljesen besötétedett az erdőben. A kezdeti esőcseppeket még a fák levelei felfogták, de egy idő után már nem. Magasabb tempóra kapcsoltunk a hegyről lefele menet, viszont a meredek lejtőkön nem volt gyerekjáték, néhány seggre esés is színesítette a kalandot. Végül mire visszaértünk az autóhoz, már szépen eleredt az eső mi pedig egy élménnyel lettünk gazdagabbak. 

Országos Kéktúra: Dorog - Piliscsaba

Kollégáktól és barátoktól hallottam ezt-azt az OKT-ról, azaz, az Országos Kéktúráról. A túra az ország északi részén halad végig és az útvonal kijelölésnél igyekeztek a régiek minél több természeti szépséget megmutatni, érinteni, amit hazánk rejt. 

A teljes hossz 1160 kilométer, tehát nem egy rövid dologról beszélünk. Kicsit utánajártam, hogy mi merre meddig hány méter, és elhatároztam, hogy elkezdem a túrát. Ehhez beszereztem a pecsételőfüzetet, amiben a csekpointoknál a pecséteket tudom gyűjteni. A legtöbb ilyen bélyegzőhelynél nincs kirakva tintaágy, ezért azt érdemes magunkkal vinni. 

A teljes hossz 27 szakaszra van bontva, amiben vannak rövidebb és hosszabb szakaszok egyaránt. Elsőnek mindenképp olyan szakaszt szerettem volna választani, ami nincs is túl messze szeretett fővárosomtól, valamint nem 50-60 km-es, így lyukadtam ki a 12. szakaszhoz (merthogy nem muszáj sorrendbe megcsinálni a szakaszokat). A táv 19 kilométer, nem vészes emelkedéssel és lejtéssel. 

Mivel nem körtúrákból állnak a szakaszok, ezért a kezdő és végpont közti transzportálás tud némi nehézséget okozni. Ez a szakasz azzal is kedvezett nekünk, hogy Piliscsaba és Dorog között jár személyvonat, 18 perces menetidővel. A kocsikat letettük Piliscsabán, átvonatoztunk Dorogra, majd kezdődhetett a túra. Ami elsőre feltűnt, hogy sokan járják ezt a túrát. Az első tíz percben kedves túratársunk elővette a táskájából a gyöngyöző Leffe söröket, nem tudtunk mit csinálni, meg kellett állni meginni. Tekintve, hogy 3 decis sörről beszélünk, a lefety sem tartott tovább 5-10 percnél, és ez idő alatt 2 túristacsapat is elhaladt mellettünk. Utólag is a Belga Sör Isten áldja meg szeretett társunk lelkét a nedűért. 

A szakaszt 4 óra sétával és 1 óra pihenővel jártuk meg, természetesen volt idő nézelődni, és hát volt is mit.

A végére pedig egy csoportkép, hogy nem csak a gugliról loptam a képeket és tényleg legyalogoltam a szakaszt!