2011. november 26., szombat

100 éves a Gödöllői HÉV

A gödöllői HÉV 25-én ünnepelte 100-ik születésnapját, aminek alkalmából a cinkotai kocsiszínbe nyílt napot tartottak. Regisztráció alapján volt műhelylátogatás, a kinti részen pedig régi szerelvényeket, illetve munkagépeket állítottak ki.


Legelső helyszínen lehetett kisebb dolgokat venni, busztáblákat, öngyújtókat, jelzőtáblákat, maketteket és HÉV motorokat.
Innen áthaladtunk a forgóalvázjavítóhelyiségbe, ami megtalálható a többi kocsiszínbe is, ám motorokat csak Cinkotán javítanak.


Következő állomás a "kárpitos" terem volt. Itt végeznek mindenféle belső, esztétikai felújítást a szerelvényeken. A falon soksok műhelybe illő poszter díszelgett.



Ezekután még bementünk pár csarnokba, de ezeket már csak egybe.






Vezetőállás, meglepően kevés hely van a vezetőnek

Ez adja ki a hév tipikus kattogó hangját


Terepszögjavítás


Majd még kint megnéztük a kiállított szerelvényeket.




Az Örsön pedig még sikerült lekapni a nosztalgiavonatot is, amivel én kihagytam az utazást mivel a csepeli vonalon ez a típus még mindig közlekedik, és ez az átfestett példány is jön vissza Csepelre.


2 megjegyzés:

  1. Hm. És nem szóltál, te aljas. :P :D

    A poszteres, a szerelőaknás, amin van egy sárga védősapis krapek és a gépindítás abszolút kedvenc.

    VálaszTörlés
  2. Nem tudtam, hogy megrögzött hév mániás vagy és felkelsz szívesen 6kor, hogy körbevezesseenek.:D
    A poszteresnél elvileg kiröhögtek, amikor fotóztam, dehát az tetszett meg..:D

    VálaszTörlés