Bél-kő, Bélapátfalva - mire képes egy telefon kamerája?

Sokaknak az első mondata lehet, hogy az ember milyen gonoszan kihasználja a természetet, és miket képes művelni vele, hogy saját javait gyarapítsa, amikor megpillantja a már távolról észrevehető Bél-kőt. Az egykori mészkőbányának köszönhetően olyan jellegzetes formája és felülete lett a hegynek, ami egyedülálló, főleg kis hazánkban. Én úgy gondolom, hogy a bányászat melléktermékeként, ma egy olyan turista látványosságot sikerült létrehozni, amit egyszer mindenkinek látnia kell. 

Bél-kő, alulról

A túra Bélapátfalváról indul, és szinte végig kiépített úton lehet haladni, amit régen a munkások használtak. Enyhe emelkedő jellemzi az utat, lassabb-gyorsabb tempóban szerintem senkinek sem okoz gondot, feltéve ha nem 35 fokban próbál felmenni az ember, mert árnyék az elég kevés van, de nekünk szerencsénkre kellemes 15-20 fok volt végig, napsütésben. 

Bél-kő, megéri egyszer-egyszer megállni útközben és körbe nézni

Érdemes először felmenni a csúcsra, ahonnan az egész letarolt területet belátni, majd onnan vissza le, és végiggyalogolni a "síkságon". 

Bél-kő

A síkságon gyalogolva elsőre olyan érzése van az embernek, hogy a Holdon jár. De álljunk csak meg egy pillanatra: elég kevesen mondhatják el magukról, hogy gyalogoltak már a Holdon, és én sem vagyok köztük, de szerintem ott nincsenek szkafander nélküli kutyák. 

Odin, a csapat kutyája

"Small step for a man, one giant leap for mankind."

Mivel kicsit későn indultunk el, és éhesek is voltunk, ezért a modern technológia segítségével kerestem egy olyan útvonalat lefele, ami akár meredekebb, kevésbé kiépített, de gyorsabb lefele. Meg is találtam, amin egy idő után maximum úgy tudtunk volna lemenni, ha egy 5 méteres sziklafalról ugrunk egyet. Átvágva így a csapatot, vissza kellett fordulnunk és kiderült, hogy valóban van egy másik út, de az tőlünk 10 méterrel arrébb és 20 méterrel alacsonyabban volt, amit a fennsíkról lehetett megközelíteni, amíg egy sziklaomlás nem zárta el az utat. 

Bél-kő, a magyar Dolomitok

A szépen kiépített ösvény, amin megpróbáltam a többieket levezetni

Bár visszafele már mindenkinek az esti bográcsos pörkölt járt a fejében, azért mindannyiunkat gyönyörködtetett még a fák sokszínűsége. A képekről el kell mondanom, hogy mindegyiket telefonnal csináltam, majd Lightroom applikációval szerkesztettem és exportáltam őket.  

Bél-kő

Vintgár szurdok, Szlovénia – „Hova utazzak?”

Figyelem! A következő képek felzaklathatják egyes emberek lelki nyugalmát és abba vetett hitét, hogy a populáris turisztikai látványosságok teljes nyugalomban és magányban látogathatóak. 

Legalábbis nyáron. A világ megnyílt az emberek előtt, utazni ma már sokkal olcsóbb, mint régen volt. Ez utóbbi tényező magával hordozza, hogy az emberek egyre többet utaznak. Ki belföldön, ki külföldön, van aki költséghatékonyan, és van aki fényűzően. Az olyan felkapott helyek, mint a Vintgár szurdok, az év nagyrészében, de kifejezetten nyáron telis-tele van turistákkal. A posztban szereplő képeket nyáron készítettem, július közepén egy kellemes szerdai napon. Hétköznapi nap, mégis – majdnem – minden kép tele van turistákkal. Nem volt betervezve, hogy meglátogatjuk a Vintgár szurdokot, viszont az idő úgy hozta, hogy belefért ez is. 

A Vintgár szurdok nem messze a Bledi-tó mellett található, megközelíthetősége nem okozott kifejezetten nagy gondot, de azért akadt néhány érdekesség. Hogy ez egész Szlovéniára érvényes-e, vagy csak az általunk bejárt kis részre, azt nem tudom, de az utakat nem méretezik túl. Több helyen is kialakult kisebb dugó, az egyik ilyen helyen például azért, mert az út két ház közt úgy vezetett, hogy csak egy autó fér el. Na igen, de a forgalom két irányba haladt. Lépjünk is ezen túl. A szurdok, mint híres utazási cél, korrekten ki van táblázva. Egy apró fatáblára ráfestve, hogy „Vintgar”, elég minimál, de a célnak megfelel. Két parkoló közt választhatunk, van egy közelebbi és egy távolabbi, segítségül diákok állnak a rendelkezésünkre, hogy van-e szabad hely a közelebbi, lenti parkolóban. Mi nekünk csak fent jutott hely, de az is csak párszáz méterre volt a bejárattól, abba pedig nem lehet belefáradni. Az hogy mekkora sort kellett végigállnunk mire eljutottunk a bejáratig az már rosszabbul esett. Nagyjából 20-30 percet álltunk sorba mire bejutottunk.

Bejutás után azért kellemesen fogadott, hogy a szurdok mérete miatt kényelmesen eloszlott az embertömeg, csak a szűkös métereken kellett intim kapcsolatot létesíteni turistatársainkkal. Az első pár méteren még nem fapallókon, hanem a köves úton kellett menni, azután pedig jött maga a szurdok, ahol a sziklafal oldalába rögzített pallón mentünk. A teljes hossz során persze ez többször is váltakozott.

Sokszor tért át az út egyik sziklafalról a másikra, ahol a folyó felett a már addig megszokott pallós hídon kellett átmenni.

Voltak részek, ahol a sziklafalból kivájt úton vezetett az út, és mivel az idő elteltével egyre többen lettünk a szurdokban, ezért sok helyen vigyázni kellett, hogy ne essen le az ember, az olyan szakaszokon, ahol nem volt korlát.

A Vintgár szurdok egyébként 1,6 km hosszú, de úgy kell számolni, hogy az ember oda-vissza teszi meg ezt a távot, és nyílván nem sietősen, tehát 1 és 2 óra közti időt átlagban el lehet tölteni. Ha valaki szeret nézelődni, netán fotózni, akkor természetesen több idő is elmehet.

A Vintgár szurdok Budapesttől nagyjából 500 km-re helyezkedik el, szóval megvalósítható, hogy egy napra megy le az ember, társasággal. A belépő 5 euró, tehát az egynapos túra – telekocsi esetén – bőven kihozható 10 ezer forint alatti összegből fejenként. Én azonban azt ajánlom, hogy aki teheti menjen inkább 2-3 napra, hiszen a közelben van két festői szépségű tó is, a Bledi-tó, valamint a Bohinji-tó. Mindkét tónak megvan a maga szépsége, a Bledi-tó sokkal felkapottabb turistahely, amíg a Bohinji-tó kevésbé. Ezekről a következő posztban fogok bővebben írni.

Őszi képek

Bár még javában tart az ősz, szeretnék egy kis képi összefoglalót tartani az idei, eddigi őszi képeimből.

Az ősz kétség kívl a legszínesebb évszakunk, ilyenkor a nyáron zöld levelű fák milliónyi színben pompáznak és természetesen a földet is belepik a már lehullott levelek.

Ilyenkor (is) érdemes minden időt kihasználni és járni a természetet. A túrázás, kirándulás jót tesz a mentális és fizikai egészségünknek is.

A természet mellett értelemszerűen a városokban is érdemes egy-egy sétát tartanunk.