Brunszvik Kastély - Mártonvásár

 Rengeteg olyan hely van, amiről nem is tud az ember, hogy milyen szépségei vannak, ilyen például a Martonvásáron található Brunszvik Kastély. Az ősz színeit kihasználva mi csak a kastélyparkot látogattuk meg, de akinek kedve van, meg tudja nézni a Beethoven emlékmúzeumot, vagy az Agroverzumot is. 

Kényelmesen egy-másfél óra alatt körbe lehet sétálni a parkot, ami olyan, mintha egy angliai kastély kertjében találnánk magunkat, mégis fél óra alatt Budapestről elérhető. Mondanom sem kell, az őszi színek csodálatosan állnak a parknak. 

Az ebben a bejegyzésben lévő képeket bárki letöltheti és magán célra (pl. telefon háttérkép) felhasználhatja cserébe annyit kérek, hogy ossza meg a bejegyzést. 

Tél Csodaországban, avagy a svájci utazás részletei

Sikerült kiválasztanunk a legolcsóbb országot, amikor Svájcra esett a választás. Mindig is megfogtak Instán azok a képek és videók, amiket Svájcban készítettek, teljesen olyan érzés ragadott el telefonon keresztül is, mintha Csodaországban lenne az ember. Az elsődleges szempont vasútfotózás volt, azon belül is a Landwasserviadukt, ahova el is jutottunk már az érkezésünk napján. 

Amikor megérkeztünk a környékre, akkor még csak a hegyekben fent lehetett látni havat, azonban ez a második nap megváltozott és szerencsénk volt, hogy a Landwasserviaduktot első napra terveztük, mert amekkora hó esett egy nap alatt, abban nem tudtunk volna megközelíteni. Reggelre nagyjából 20 cm hó esett ami alól élmény volt kilapátolni a kocsit, de a látvány mindent feledtetett. 

Reggeli után megindultunk a Brusói spirálviadukt irányába, azonban annyira esett a hó, hogy pár településsel arrébb kénytelenek voltunk visszafordulni. Bár folyamatosan kotorták a havat, de olyan emelkedős és kanyargós volt az út, hogy nem vállaltuk be az út hátra lévő részét.

Visszaérve a szállásra gondolkodtunk, hogy merre tovább. Elővettem a Google mapsot, amit még itthon csináltam, hogy miket lenne érdemes megnézni és volt egy viadukt nem messze az egyik állomástól. A szálláson becsekkoláskor majdnem ki akartuk dobni a kártyát, amivel ingyen használhattuk a tömegközlekedést abban a térségben, de milyen jól tettük, hogy megtartottuk, mert az állomás pont beleesett az ingyenes szakaszba. Az egész vagonban csak mi voltunk így kihasználtuk és lőttük a vonatablakon kihajolós képeket. 

Amikor megérkeztünk az adott állomásra elkezdtük felfedezni, hogy honnan lenne a legszebb a Wiesenerviadukt. A lassan térdig érő hóban fel alá mászkáltunk, még a viadukton is átmentünk, hogy mindenhonnan megörökítsük a hidat. Az estét is megvártuk itt, hogy megcsíkozzuk a vonatot.

A nap végén még kihasználtuk a szaunát és valami csodálatos kilátása volt még este is. Utolsó nap reggelére elállt a havazás és ekkor láttuk csak meg, hogy mennyire gyönyörű panorámája van a szállás éttermének. Na nem ebédet ettünk, mert egy rántott hús 9 ezer forintba került volna, hanem reggelit, ami benne volt a foglalásban. 

1 főre 1 éjszaka 15 ezer forint volt, amiben benne volt a reggeli, szállás, helyi közlekedés, és a wellness részleg használata, egy olyan országban ahol több, mint 1 millió forint az átlagfizetés. Hazafele menet pedig természetesen megálltunk még néhány helyen. Úgy gondolom amennyire lehetett kimaxoltuk a 3 napunkat és az időjárás is kedvezett nekünk, hiszen kaptunk felhős időt, havazást és napsütést is rendesen. 

Bél-kő, Bélapátfalva - mire képes egy telefon kamerája?

Sokaknak az első mondata lehet, hogy az ember milyen gonoszan kihasználja a természetet, és miket képes művelni vele, hogy saját javait gyarapítsa, amikor megpillantja a már távolról észrevehető Bél-kőt. Az egykori mészkőbányának köszönhetően olyan jellegzetes formája és felülete lett a hegynek, ami egyedülálló, főleg kis hazánkban. Én úgy gondolom, hogy a bányászat melléktermékeként, ma egy olyan turista látványosságot sikerült létrehozni, amit egyszer mindenkinek látnia kell. 

Bél-kő, alulról

A túra Bélapátfalváról indul, és szinte végig kiépített úton lehet haladni, amit régen a munkások használtak. Enyhe emelkedő jellemzi az utat, lassabb-gyorsabb tempóban szerintem senkinek sem okoz gondot, feltéve ha nem 35 fokban próbál felmenni az ember, mert árnyék az elég kevés van, de nekünk szerencsénkre kellemes 15-20 fok volt végig, napsütésben. 

Bél-kő, megéri egyszer-egyszer megállni útközben és körbe nézni

Érdemes először felmenni a csúcsra, ahonnan az egész letarolt területet belátni, majd onnan vissza le, és végiggyalogolni a "síkságon". 

Bél-kő

A síkságon gyalogolva elsőre olyan érzése van az embernek, hogy a Holdon jár. De álljunk csak meg egy pillanatra: elég kevesen mondhatják el magukról, hogy gyalogoltak már a Holdon, és én sem vagyok köztük, de szerintem ott nincsenek szkafander nélküli kutyák. 

Odin, a csapat kutyája

"Small step for a man, one giant leap for mankind."

Mivel kicsit későn indultunk el, és éhesek is voltunk, ezért a modern technológia segítségével kerestem egy olyan útvonalat lefele, ami akár meredekebb, kevésbé kiépített, de gyorsabb lefele. Meg is találtam, amin egy idő után maximum úgy tudtunk volna lemenni, ha egy 5 méteres sziklafalról ugrunk egyet. Átvágva így a csapatot, vissza kellett fordulnunk és kiderült, hogy valóban van egy másik út, de az tőlünk 10 méterrel arrébb és 20 méterrel alacsonyabban volt, amit a fennsíkról lehetett megközelíteni, amíg egy sziklaomlás nem zárta el az utat. 

Bél-kő, a magyar Dolomitok

A szépen kiépített ösvény, amin megpróbáltam a többieket levezetni

Bár visszafele már mindenkinek az esti bográcsos pörkölt járt a fejében, azért mindannyiunkat gyönyörködtetett még a fák sokszínűsége. A képekről el kell mondanom, hogy mindegyiket telefonnal csináltam, majd Lightroom applikációval szerkesztettem és exportáltam őket.  

Bél-kő

Magas - Tátra a lengyel és a szlovák oldalról

Talán 5-6 éve, hogy megláttam egy-egy szép képet a Magas - Tátráról és azóta nagy vágyam volt, hogy eljussak oda, ami szerencsére nem tűnt sosem lehetetlennek, hiszen néhány száz kilométerre helyezkedik el csupán. A kérdés már csak az volt, hogy a lengyel, vagy a szlovák oldalra szeretnék-e eljutni, amire végülis volt 5 évem, hogy eldöntsem. A vége az lett, hogy mindkét oldalt meglátogattuk.

A szállásunk 3 éjszakára Zakopanéban volt, tehát itt volt az úgynevezett "bázisunk". 

Hogyan is válasszunk szállást? Nekem 2 feltételem volt:

• legyen reggeli, és
• panorámás kilátás legyen a szobából.

A reggeli finomságát nehéz lenne képernyőn keresztül átadni, de a szoba panorámáját annál könnyebb.

A szobához tartozó erkély és kilátás, Zakopane

Volt egy kis 2 fős terasz is a szobához, ahonnan esténként egy jó lengyel sör mellett néztük végig az utolsó fényeket. 

A szobából látható volt a Giewont is, Zakopane

Bár távolságban nincs túl messze Zakopane Budapesttől, de időben nem kevés, és eléggé letudja szívni az embert a vezetést, ezért első nap csak a Gubalówka-ra autóztunk fel, ahol szépen el is áztunk.

Kilátás a Gubalówka-ról, Zakopane

Második nap egy 12 kilométeres túra következett, ami nem tűnhet soknak, de amilyen köveken kellett végigmenni, hogy elérjünk a Tengerszemet, ami egy gleccsertó 1580 méter magasan. 

Fotós szelfi a Tengerszemen, Zakopane

Ilyen, vagy ennél kellemetlenebb utakon kellett 12 km-t túrázni, Zakopane

Ezt kipihenve a harmadik napon csak Zakopanét fedeztük fel, tehát főképp pihenéssel telt a nap, de azért este átautóztunk a Zab nevezetű faluba, ahonnan egy kis domboldalról néztük a naplementét. 

Zab település dombjairól a Magas-Tátra

Utolsó nap, miután megettük a reggelit és kijelentkeztünk a szállodából útba ejtettük nem kis kitérővel a szlovák oldalon található Csorba-tavat, valamint innen feltúráztunk a Poprádi-tóhoz is. Az idő csodaszép volt, de ez azzal járt együtt, hogy nagyon meleg volt. Mindezek ellenére egy ismét egy bakancslistás helyre sikerült eljutni, ahova bármikor szívesen visszamennék. 

Csorba-tó 

Poprádi-tó