Amerikai utazás 1. - Repülés, autóbérlés, érdekességek

A nagy amerikai utazást már tavaly elkezdtük szervezni, természetesen az időpont kiválasztásával kezdődött a tervezés. Mindenképp kiakartunk használni egy hosszú hétvégét, így az április 28-tól május 14-ig tartó időszak 10 nap szabadsággal kivitelezhető volt és ehhez foglaltuk le a repjegyeket is. A célállomás Los Angeles volt, ide a lengyel LOT légitársaság nyújtotta a legszimpatikusabb jegyeket, de sajnos nem ment minden zökkenő mentesen. Az alap felállás az volt, hogy reggel 8-kor Budapestről Varsóba megyünk, ahonnan fél 11 környékén megy a gép Los Angelesbe, ám a 8-as gép időpontját megmódosították, így eggyel korábbi, reggel 6-kor induló gépre foglalták át a jegyünket, aminek örültünk is, mivel több időnk maradt volna átszállni a tengerentúli járatra. Április 28 egy szombati nap, amikor indultunk volna, de a gép indulása előtt 10 órával, péntek este felhívtak minket a LOT-tól, hogy a reggel 6-os gépet törölték. Laza anyázás után hirtelen szertefoszlani látszott az utazás első pár napja, és már nézegettük, hogy miket lehet kihagyni ha néhány nap csúszással érkezünk meg, de jött egy lehetőség, hogy Budapest-Varsó-Chicago-Los Angeles útvonalon menjünk és csak fél nappal később érkezzünk oda a tervezetthez képest. 1,5-2 óránk lett volna Chicagoban átszállni a csatlakozásra, ami alapvetően kényelmetlenül elegendő lehet, hiszen USA-ba belépéskor kikérdeznek mindenkit, hogy mit fog csinálni itt, meddig marad, mivel foglalkozik, stb. A tiszt, aki ezeket kérdezi, bármikor megtagadhatja, hogy belépj az államok területére, ha úgy gondolja, hogy illegálisan munkát akarsz ott vállalni.

Boeing 787 Dreamliner - gépünk Chicagoba

Grönland felett

Európa és Amerika között az új típusú Boeing 787 Dreamlinerrel repültünk, amely széles törzsű, 2 hajtóműves gép, kedvező fogyasztású, 5 tonna kerozinból elvan óránként. Már-már ez a repülők Priusa. Érződik, hogy minél több embert akartak bezsúfolni, minél kisebb helyre, de talán emiatt is volt elérhető áron a repjegy. A gépünk Chicagoba menet jó háromnegyed óra késéssel szállt le, így szűkös egy óránk maradt a teljes belépési procedúrára, amibe beletartozik, hogy a beérkezésünk és indulásunk más-más terminálon volt, tehát még vonatoznunk is kellett közte néhány percet Chicagoban. Hatalmas sor várakozott a beléptetéshez, kezdhettük elkönyvelni, hogy az éjszakát a szeles városban - ez Chicago beceneve - töltjük, de megnyitottak egy új sort ahol hamarabb sorra kerültünk.

Chicago felett 

Az induló terminálnál egy idős hölgyhöz álltunk be, aki néhány telefonhívás után elintézte, hogy ha sietünk, még megvár minket a gép, de kihangsúlyozta, hogy futnunk kell. Az utolsó mondatait már csak úgy mondta, hogy a pult mögött futott amerre mi. Gyors átvilágítás ismét a security résznél, ahol még a cipőt is le kellett venni, hogy az övről ne is beszéljek. Amikor átértünk rajta, már bemondták, hogy a Los Angelesbe tartó 4 személyt várják a beléptetésnél. Annyi időm nem volt, hogy felvegyem az övem, szóval félig lecsúszott gatyával rohantam végig a terminálon, oldalról pedig néhány boltos bíztatásul annyit kiáltott, hogy “RUN, RUN, RUN!”. Teljesen azt a jelenetet kell elképzelni, mint a Reszkessetek betörőkben, amikor a chicagoi reptéren fut a család. Csak mi nem hagytuk el Kevint.

A Los Angelesbe tartó gépünk már ott várakozik

A gépen már vártak minket, megmutatták a helyünket, lihegésemre az egyik stewardess poénosan megjegyezte, hogy ne legyek rosszul, mert nem fognak leszállni. A Varsó-Chicago 9 és fél óra úthoz képest a Chicago-Los Angeles 4 és fél órás út már csak egy enyhe levezetésnek tűnt, természetesen be is aludtunk az út felében. Ezt a járatot az American Airlines üzemeltette, ami már lehetőséget nyújtott WiFi elérésre, valamint több film és zene közül választhattunk a monitorokon.

Hajnal 2 óra környékén landoltunk a Los Angeles Nemzetközi Repülőtéren, ahonnan 5-10 percenként mentek a buszok az Alamo autókölcsönzőhöz. A buszvezető kérés nélkül megfogta a bőröndjeinket és felrakta a buszra, majd 10 perc út után odaértünk a telephelyre. Hajnali fél 3-kor sorban álltunk a bérléshez, de aránylag gyorsan sorra kerültünk. Volt egy foglalásunk a VIPcars-on keresztül, de az ügyintéző látva a csomagjainkat, megjegyezte, hogy nem fogunk beférni az általunk kinézett kategóriába. Pár percen belül adott egy ajánlatot másik, nagyobb kategóriás autóra, amit elfogadtunk, és nem bántuk meg. Egy Ford "Varacskos" Explorer lett a társunk az elkövetkezendő több, mint 2 hétre, ami jó választásnak bizonyult.

Ford Explorer

290 lóerős, szívó benzines motor, természetesen automata váltós, ami szerintem sokkal jobb a manuálisnál, tehát éltük az autót. Fogyasztása olyan 12 liter környékén megállt 100 km-ként, viszont ott MPG-ben mérik a fogyasztást, ami azt jelenti, hogy 1 gallon üzemanyaggal hány mérföldet tud megtenni a kocsi, így minél nagyobb az MPG, annál kevesebbet fogyaszt az autó.

Hű társ volt végig

Amerika híres arról, hogy mennyire olcsó a benzin, ez részben igaz részben pedig már nem. Gallononként, ami nagyjából 3,8 liternek felel meg, 3 dollártól 5 dollárig mindenféle árral találkoztunk, átlagban körülbelül 3,5 dollárra jött ki egy gallon benya.

Kemény terepre azért nem való

Érdekesség, hogy míg itthon 95-ös oktánszámú az átlag üzemanyag és 100+ a prémium, addig ott 87, 89 az átlag és 91-es a prémium. A kutaknál 1 pisztoly van és amelyik benzint választod, azt fogja adni. Fizetésre két megoldás létezik, vagy berakod a hitelkártyád és tankolás végén levonja az összeget, vagy bemész a kasszáshoz, befizetsz előre X összeget és annyit fog engedni tankolni a kút. Nekünk sokszor nem fogadta el a bankkártyánkat a kúton lévő terminál, így előre befizettünk 20-30-40 dollárt és azzal tankoltuk “teli” a disznót.

Töltőállomás

Bérlés végén beálltunk a többi visszavitt kocsi mögé, 1-2 dolgot megnéztek, hogy nem-e tettünk tönkre, aztán a 10 méterre lévő buszhoz irányítottak, ami vitt minket a reptérre.

Érdekességek:

Túlzás lenne azt mondani, hogy egy teljesen más kultúra az amerikai, de nagyon sokban különbözik a mienktől. Az ügyfélszolgálatosok, az eladók és akikkel még kapcsolatba kellett lépnünk mind nagyon kedvesek voltak, ha probléma volt próbáltak megoldást találni rá, mosolyogtak, érdeklődtek honnan jöttünk, mit csinálunk. Olyan apró gesztusok ezek, amik barátságosabbá teszik az utazást, náluk tényleg a vásárló az első.

Közlekedés-, logisztikai mérnökként a legjobban a közlekedésben figyeltem meg a különlegességeket. Ilyen például a 4 STOP táblás kereszteződés, amiből rengeteg van. Itt annak van elsőbbsége, aki hamarabb ért a kereszteződéshez. Elsőre elég fura volt, főleg ha nem csak 1-1 autó van irányonként, hanem már áll a sor, de összességében egy tök jól működő rendszer.

A kisvárosokban tényleg szinte mindenki hatalmas pickupokkal járkál, a bolti eladótól kezdve a vállalkozókig. Természetesen vannak kisebb autók is, de javarészt nagy böszme dögök lepik el az utakat. Az autó típusok fele itthon ismeretlen, vagy teljesen máshogy néz ki kint, tehát sok újdonsággal találkozhat az ember.

Piros lámpán kanyarodhatsz jobbra. Na jó, ez azért elsőre durva volt. Magyarként, akiket már kisgyermek korunk óta a félelemre szocializál a társadalom, nagyon nehéz először átmenni a piros lámpán. Pedig full legális, hacsak nem tiltja külön tábla. Ez szintén egy olyan dolog, ami segíti a közlekedést és nem hátráltatja. Itthon persze nem vezetném be, mert ehhez kell egyfajta nyugodt mentalitás, ami itt többekből hiányzik.

Tényleg mindenhol mókusok vannak, és olyan közel jönnek, mint a filmekben. Tilos őket bántani, de miért is tenné az ember? Sokszor jönnek oda az emberhez ételért, ha nem kapnak, simán lopnak is maguknak. Mellettük persze nagyon változatos állatvilág maradt fent az Egyesült Államok területén, ezekre mindig figyelmeztetnek is a táblák, hogy most éppen kígyó, medve, vagy egyéb állat általi halálra készülj fel.

Nagyon röviden és tömören talán ezek voltak a legnagyobb különbségek, ha valakit érdekel más is, nyugodtan keressen fel e-mailen keresztül.