2018. május 27., vasárnap

Amerikai utazás 3. - Grand Canyon, Zion, Antelop Canyon, Monument Valley, Navajo Bridge


A harmadik nap végén útba ejtettük még a Watson Lake-t, aminek a jellegzetessége, hogy a partot kavics szerűen lekoptatott sziklák alkotják. Szintén nehéz ezt hova tenni, olyan természeti képződmény, ami jobban hasonlít valami ember által készített műhöz. Elég kiszámíthatatlan esős idő volt, egyszer elállt, egyszer nekikezdett, de végül sikerült kicsit mászkálni a tó körül.

Watson Lake
Innen szállásunk felé vettük az irányt Flagstaff-ba, ahol az esőt felváltotta a hóesés. Erős váltás volt a reggeli phoenixi kánikulához képest. Nagy nehezen megtaláltuk a szállásunkat, ahol kiderült, ezt is törölték a Los Angelesihez hasonló okok miatt. Éhesek voltunk és fáradtak, szállásunk nem volt, ezért beültünk a szomszédos Taco Bell gyorskajáldába. Sosem voltam még ilyenben, ugyanolyan frenchise, mint a meki, csak inkább amolyan mexikói ételkínálattal. Kipróbáltam a tacot, ami nagyon ízlett, ha meg már lúd, be is nyomtam hármat. Evés közben felmentünk bookingra, hátha van még elérhető szállás. Volt is, nem is kevés, ki is választottunk egy olcsót szimpatikusat. Másnap reggel jégeső esett, de az sem tarthatott vissza minket, hogy kiélvezzük a szállás nyújtotta kontinentális reggelit. Na most a kontinentális reggeli nagyjából ennyit jelent: piritós, dzsem, két fajta müzli, édes zsemle szerű képződmény, joghurt, meg még valami édes. Gyors szénhidrátbomba, irány a Meteor Crater. Szépen kiépített visitor center, hatalmas kráter, de ami a legjobb volt, az odavezető út, ahogy a fekete viharfelhők gyülekeznek a nagy pusztaság felett. Persze el is kapott minket a jégeső, de az az érzés, amikor látja az ember a koromfekete felhőket, az felbecsülhetetlen.

Meteor Crater

Meteor Crater
Ezután az utunkat a Grand Canyon felé vettük, nagyjából 3-4 óra kocsikázás után be is tértünk a nemzeti park területére, ahol még javában álltak a hókupacok az út mentén, és az idő is borongós volt. Kocsit letettük, majd nagy izgalomban rohantunk a tömeg után, hogy megpillantsuk végre a hihetetlen méretekkel bíró, évmilliók alatt készült, eddig csak filmekben látott gigászi Grand Canyont, majd mikor odaértünk, ez a látvány fogadott:

Semmi. Köd volt az egész, mintha csak egy fehér lapot tartottak volna elénk, ezért le sem fotóztam. Egyből lelombozódtunk, féltünk, hogy ha aznap nem látjuk a Grand Canyont, akkor soha, mert az idő szoros volt a többi napon. Úgy voltunk vele, menjünk tovább a kanyon mentén, hátha kitisztul, és igazunk is lett. Eddig nem sok ködös képet láttam a Grand Canyonról, ellenben nekem most sikerült róla csinálnom egy nagy adagot (persze, ahol már nem teljesen fehér az egész kép). Minden kilátó pont mellett szintén parkolók voltak kiépítve, nem kellett szinte semmit sem túrázni, amit azért kicsit sajnálok.

Grand Canyon
A naplementét a Watch Towernél vártuk meg, ahol herefagyasztó hűvös szél fújt, de ez sem tántorított el néhány indiait, hogy strandpapucsban flangáljon. Nem tudom pontosan, hogy az Antarktisz egyes részein laknak-e indiaiak, vagy szimplán túl egyszerű lények voltak ahhoz, hogy érzékeljék a hideget, de rájuk nézni is fájt.

Grand Canyon
Big Water mellett néhány mérföldre, egy útmenti kis tanyán volt a következő szállásunk, mondhatni, hogy a semmi közepén. Este 10-kor értünk be, nagy meglepetésre ketten még pont velünk együtt érkeztek, becsekkolásnál pedig kiderült, hogy ők is magyarok. Hab a tortán, hogy másnap reggel amikor ők is kijöttek reggelizni, mondták, hogy az egyikük pont átélte azt a járattörlést, amit mi, csak ő nem érte el Chicagoban az átszállást. Reggeli után az Antilop Canyont látogattuk meg, ahova előző nap a csodával határos módon tudtunk időpontot foglalni, mert valaki lemondta a saját foglalását.

Antelop Canyon
Valóban olyan gyönyörű a kanyon, mint ahogy a képeken látszik, de rengetegen vannak. Az sem segített, hogy elénk pont betettek egy kínai csoportot, akik minden félméteren szelfiket csináltak magukról, de azt leszámítva is túl sokan voltak. Nyílván, ha valaki arra jár, nem éri meg kihagyni, de fel kell készülni a kellemetlenségekre.

Utána megnéztük a nem messze lévő Glen Canyon gátat, ami elképesztően nagy, és annak köszönhető a Lake Powell létrejötte is.

Glen Canyon gát
A Navajo Bridge előző nap kimaradt, így át kellett tennünk erre a napra, túl sok időnk nem volt sajnos ott időzni, mert naplementére vissza kellett érni a Horshoe Bendhez, de elmondható, hogy megéri megnézni a hidat, illetve hidakat. Maga a táj aminek a részét képezi a két híd, az gyönyörű. Nem voltak sokan, amikor mi mentünk, talán csak egy indián árus volt rajtunk kívül a parkolóban.

Navajo Bridge
Ugye sietnünk kellett a lópatkóhoz, mert közel volt a naplemente. A parkolótól nem egész egy mérföldet kellett sétálni a kanyonig, ami a rosszabb része, hogy süppedős homokon, de ennyi baj legyen. Amit el kell mondani, hogy rengetegen vannak, a Horseshoe Bendnél, szinte le kell foglalni a helyet, ahonnan megakarod fotózni a naplementét. Egymás hegyén hátán állnak az emberek, és tőlük néhány centire a szakadék. Csodálkoztunk, hogy nem esnek le, kíváncsiságból két nappal később rákerestünk, hogy történt-e már baleset ott, és akkor olvastuk, hogy utánunk egy nappal egy phoenixi lakos leesett.. Kezdtük úgy érezni, hogy ahol járunk felperzselt földet hagyunk magunk után. Visszatérve a látványosságra, valóban olyan gyönyörű, mint a képeken. Sőt még szebb is, megint szerencsénk volt a felhőkkel, a távolban több zivatar is látszódott, felemelő volt végig nézni a naplementét.

Horseshoe Bend - Grand Canyon
Másnap, Monument Valley, itt lényegében a Forrest Gump Pointot néztük meg, valamint egy kis mellékúton lekanyarodtunk drónozni.

Forrest Gump Pont
A naplementét a Utah állam beli Arches National Parkba vártuk meg, és maradtunk még tovább is éjszakai csillagos képeket lőni. Szintén hatalmas nemzeti parkról beszélünk, és megannyi látnivalóval benne.

Arches - Double arches

Arches National Park
Este 11 körül értünk a szállásra, ami az egész utazás során a legrosszabb volt. A szállásadónk nem volt 100-as, a bankkártyát, amivel fizettünk a pult mögül kidobta hozzánk, amikor lehúzta, egy szavát nem lehetett érteni, de legalább ő sem értett minket. A szobák ajtaját nem lehetett rendesen zárni, ezért minden bőröndöt, széket odapakoltunk elé, a fürdőszoba alkalmatlan volt bármire is. Gyanús is volt, amikor megérkeztünk, hogy összesen 2 autó áll a szállásnál, abból egyet az éjszaka folyamán lánccal platóra tettek és elszállították. Reggel nem kellett sok, hogy útnak induljunk, még a reggelit is kihagytuk, ami benne volt az árban. Ahogy mentünk az úton, rájöttünk, hogy Utah gyönyörű. Minden 20 percben más táj fogadott minket, és mindegyik izgalmas volt. Sok helyen voltak kilátópontok az autópálya mentén, néhánynál meg is álltunk.

Utah
A nap főattrakciója a Zion nemzeti park volt, amire kellett volna 3-4 nap, mire rendesen megtudtuk volna nézni, de ehelyett volt rá nem egész fél napunk. Különleges kis összekapcsolt buszokkal lehet feljutni az egyes pontokra, ahonnan indulnak a túraútvonalak, a buszokat természetesen ingyenesen használhatja bárki. Mi egy könnyed másfél órás túrát választottunk, ahol egy mérföld alatt 300 méter szintemelkedést küzdöttünk le.

Zion National Park

Zion Nation Park
Ha tetszett a poszt, olvasd el az előző bejegyzéseket is az utazásról:
Repülés, autóbérlés, érdekességek
Los Angelestől Sedonáig

2 megjegyzés:

  1. Szia Dani ! Októberben megyünk családilag hasonló útvonalon, jó a beszámoló és különösen az összefoglaló. Fejlődsz.Nem találom a szervezéseidet, melyik is a honlapod? Köszi
    Miklós Gábor 2019.09.13.

    VálaszTörlés