A harmadik nap végén útba ejtettük még a Watson Lake-t, aminek a
jellegzetessége, hogy a partot kavics szerűen lekoptatott sziklák alkotják. Szintén nehéz ezt
hova tenni, olyan természeti képződmény, ami jobban hasonlít valami ember által
készített műhöz. Elég kiszámíthatatlan esős idő volt, egyszer elállt, egyszer nekikezdett, de
végül sikerült kicsit mászkálni a tó körül.
|
Watson Lake |
Innen szállásunk felé vettük az irányt Flagstaff-ba, ahol az esőt felváltotta a hóesés. Erős váltás volt a reggeli phoenixi kánikulához képest. Nagy nehezen
megtaláltuk a szállásunkat, ahol kiderült, ezt is törölték a Los Angelesihez hasonló okok miatt. Éhesek voltunk és fáradtak, szállásunk nem volt, ezért
beültünk a szomszédos Taco Bell gyorskajáldába. Sosem voltam még ilyenben,
ugyanolyan frenchise, mint a meki, csak inkább amolyan mexikói ételkínálattal.
Kipróbáltam a tacot, ami nagyon ízlett, ha meg már lúd, be is nyomtam hármat.
Evés közben felmentünk bookingra, hátha van még elérhető szállás. Volt is, nem is kevés,
ki is választottunk egy olcsót szimpatikusat. Másnap reggel jégeső esett,
de az sem tarthatott vissza minket, hogy kiélvezzük a szállás nyújtotta
kontinentális reggelit. Na most a kontinentális reggeli nagyjából ennyit
jelent: piritós, dzsem, két fajta müzli, édes zsemle szerű képződmény, joghurt,
meg még valami édes. Gyors szénhidrátbomba, irány a Meteor
Crater. Szépen kiépített visitor center, hatalmas kráter, de ami a legjobb
volt, az odavezető út, ahogy a fekete viharfelhők gyülekeznek a nagy pusztaság felett. Persze el is kapott minket a jégeső, de az az
érzés, amikor látja az ember a koromfekete felhőket, az felbecsülhetetlen.
|
Meteor Crater |
|
Meteor Crater |
Ezután az utunkat a Grand Canyon felé vettük, nagyjából 3-4 óra kocsikázás
után be is tértünk a nemzeti park területére, ahol még javában álltak a
hókupacok az út mentén, és az idő is borongós volt. Kocsit letettük, majd nagy
izgalomban rohantunk a tömeg után, hogy megpillantsuk végre a hihetetlen
méretekkel bíró, évmilliók alatt készült, eddig csak filmekben látott gigászi
Grand Canyont, majd mikor odaértünk, ez a látvány fogadott:
Semmi. Köd volt az egész, mintha csak egy fehér lapot tartottak volna
elénk, ezért le sem fotóztam. Egyből lelombozódtunk, féltünk, hogy ha aznap nem
látjuk a Grand Canyont, akkor soha, mert az idő szoros volt a többi napon. Úgy
voltunk vele, menjünk tovább a kanyon mentén, hátha kitisztul, és igazunk is
lett. Eddig nem sok ködös képet láttam a Grand Canyonról, ellenben nekem most
sikerült róla csinálnom egy nagy adagot (persze, ahol már nem teljesen fehér az
egész kép). Minden kilátó pont mellett szintén parkolók voltak kiépítve, nem
kellett szinte semmit sem túrázni, amit azért kicsit sajnálok.
|
Grand Canyon |
A naplementét a Watch Towernél vártuk meg, ahol herefagyasztó hűvös szél
fújt, de ez sem tántorított el néhány indiait, hogy strandpapucsban flangáljon.
Nem tudom pontosan, hogy az Antarktisz egyes részein laknak-e indiaiak, vagy
szimplán túl egyszerű lények voltak ahhoz, hogy érzékeljék a hideget, de rájuk
nézni is fájt.
|
Grand Canyon |
Big Water mellett néhány mérföldre, egy útmenti kis tanyán volt a következő
szállásunk, mondhatni, hogy a semmi közepén. Este 10-kor értünk be, nagy
meglepetésre ketten még pont velünk együtt érkeztek, becsekkolásnál pedig kiderült,
hogy ők is magyarok. Hab a tortán, hogy másnap reggel amikor ők is kijöttek
reggelizni, mondták, hogy az egyikük pont átélte azt a járattörlést, amit mi,
csak ő nem érte el Chicagoban az átszállást. Reggeli után az Antilop Canyont
látogattuk meg, ahova előző nap a csodával határos módon tudtunk időpontot
foglalni, mert valaki lemondta a saját foglalását.
|
Antelop Canyon |
Valóban olyan gyönyörű a kanyon, mint ahogy a képeken látszik, de
rengetegen vannak. Az sem segített, hogy elénk pont betettek egy kínai
csoportot, akik minden félméteren szelfiket csináltak magukról, de azt
leszámítva is túl sokan voltak. Nyílván, ha valaki arra jár, nem éri meg
kihagyni, de fel kell készülni a kellemetlenségekre.
Utána megnéztük a nem messze lévő Glen Canyon gátat, ami elképesztően nagy,
és annak köszönhető a Lake Powell létrejötte is.
|
Glen Canyon gát |
A Navajo Bridge előző nap kimaradt, így át kellett tennünk erre a napra, túl
sok időnk nem volt sajnos ott időzni, mert naplementére vissza kellett érni a
Horshoe Bendhez, de elmondható, hogy megéri megnézni a hidat, illetve hidakat.
Maga a táj aminek a részét képezi a két híd, az gyönyörű. Nem voltak sokan,
amikor mi mentünk, talán csak egy indián árus volt rajtunk kívül a parkolóban.
|
Navajo Bridge |
Ugye sietnünk kellett a lópatkóhoz, mert közel volt a naplemente. A
parkolótól nem egész egy mérföldet kellett sétálni a kanyonig, ami a rosszabb
része, hogy süppedős homokon, de ennyi baj legyen. Amit el kell mondani, hogy
rengetegen vannak, a Horseshoe Bendnél, szinte le kell foglalni a helyet,
ahonnan megakarod fotózni a naplementét. Egymás hegyén hátán állnak az emberek,
és tőlük néhány centire a szakadék. Csodálkoztunk, hogy nem esnek le,
kíváncsiságból két nappal később rákerestünk, hogy történt-e már baleset ott,
és akkor olvastuk, hogy utánunk egy nappal egy phoenixi lakos leesett.. Kezdtük
úgy érezni, hogy ahol járunk felperzselt földet hagyunk magunk után.
Visszatérve a látványosságra, valóban olyan gyönyörű, mint a képeken. Sőt még
szebb is, megint szerencsénk volt a felhőkkel, a távolban több zivatar is
látszódott, felemelő volt végig nézni a naplementét.
|
Horseshoe Bend - Grand Canyon |
Másnap, Monument Valley, itt lényegében a Forrest Gump Pointot néztük meg,
valamint egy kis mellékúton lekanyarodtunk drónozni.
|
Forrest Gump Pont |
A naplementét a Utah állam beli Arches National Parkba vártuk meg, és
maradtunk még tovább is éjszakai csillagos képeket lőni. Szintén hatalmas
nemzeti parkról beszélünk, és megannyi látnivalóval benne.
|
Arches - Double arches |
|
Arches National Park |
Este 11 körül értünk a szállásra, ami az egész utazás során a legrosszabb
volt. A szállásadónk nem volt 100-as, a bankkártyát, amivel fizettünk a pult
mögül kidobta hozzánk, amikor lehúzta, egy szavát nem lehetett érteni, de
legalább ő sem értett minket. A szobák ajtaját nem lehetett rendesen zárni,
ezért minden bőröndöt, széket odapakoltunk elé, a fürdőszoba alkalmatlan volt
bármire is. Gyanús is volt, amikor megérkeztünk, hogy összesen 2 autó áll a
szállásnál, abból egyet az éjszaka folyamán lánccal platóra tettek és
elszállították. Reggel nem kellett sok, hogy útnak induljunk, még a reggelit is
kihagytuk, ami benne volt az árban. Ahogy mentünk az úton, rájöttünk, hogy Utah
gyönyörű. Minden 20 percben más táj fogadott minket, és mindegyik izgalmas
volt. Sok helyen voltak kilátópontok az autópálya mentén, néhánynál meg is
álltunk.
|
Utah |
A nap főattrakciója a Zion nemzeti park volt, amire kellett volna 3-4 nap,
mire rendesen megtudtuk volna nézni, de ehelyett volt rá nem egész fél napunk.
Különleges kis összekapcsolt buszokkal lehet feljutni az egyes pontokra,
ahonnan indulnak a túraútvonalak, a buszokat természetesen ingyenesen
használhatja bárki. Mi egy könnyed másfél órás túrát választottunk, ahol egy
mérföld alatt 300 méter szintemelkedést küzdöttünk le.
|
Zion National Park |
|
Zion Nation Park |
Szia Dani ! Októberben megyünk családilag hasonló útvonalon, jó a beszámoló és különösen az összefoglaló. Fejlődsz.Nem találom a szervezéseidet, melyik is a honlapod? Köszi
VálaszTörlésMiklós Gábor 2019.09.13.
Miklós Gábor mikgab@datatrans.hu
VálaszTörlés