2011. július 28., csütörtök

Régen és most

Persze a cím a nem túl távoli múltat takarja, mivel nem egész egy éve, tavaly augusztus 25-én kezdtem el fotózni, miután véletlen Zadam flickr-jét megnéztem és elhívtam egy közös fotózásra. A második fotózás alkalmával, ami pár napra rá volt, a Közelkedési Múzeum előtt álló járműveket örökítettem meg és tegnap a Városligeti séta során is elmentünk előttük. Emlékeztem, hogy a Nohab 004-est már akkoris lekaptam, gondoltam megteszem újra. Bár a kompozícióban nem is volt annyira nagy különbség, ám az utómunkában már van. Azt hogy milyen irányba fejlődök döntse el mindenki magában.:-)

Az első képeim egyike

 Az újabb Nohabos kép, 
direkt próbáltam ugyanabból a szemszögből

A "nosztalgia" még nem ért véget, most nézegetem az első képeket. :)

Budapesti fotózás

Zadammal (Vellai Ádám) elmentünk fotózni a városba, amolyan amerre megyünk ott kattintunk elvvel. A Blahán találkoztunk majd onnan átmentünk a Városligetbe, ahol Zadam elővette a gépét. A kijelzővédője le volt ragasztva szigszalaggal és mondta, hogy ma maximum 24 képet csinál, mintha filmes gépe lenne és nem is nézi vissza őket. Nekem is tetszett az ötlet, így bár én nem ragasztottam le az LCD-t, de 24 kockát lőttem és nem néztem vissza őket.

Nagyobb méretért katt a képekre

A ligetben össze-vissza bolyongtunk, mentünk amerre láttunk valamit. Készült pár kép, bár vigyázni kellett nehogy elfogyjanak a kockáink.


Ádámmal egy-két fotó elejéig cseréltünk gépet



 Zadam képe rólam obicserélés közben

Menet közbe pont a 70-es troli vonala fele jártunk, majd el is mentünk vele a Kossuth térig, ahonnan a Moszkva  Széll Kálmán téren keresztül Gazdagrétre buszoztunk át, ahol két kép sikeredett.


 Nagyobb méretért katt a képekre

 Jó volt így fotózni, hogy korlátoztuk kicsit magunkat, jobban megfontoltam, hogy mit is kapok le, miben látok fantáziát.

2011. július 22., péntek

fotózás: Feneketlen-tó és Nemzeti Színház

Tegnapra megbeszéltük Gyureeval, hogy elmegyünk fotózni valamerre. A Feneketlen-tónál volt a találkozó, ami valójában nem is feneketlen, hanem 4-5 méter mély. Keletkezése pedig egy véletlennek köszönhető: munkások agyaggödröt ástak és vízfolyásra leltek. Hát így jött létre a tó, ami körül egy szép park található, mindenképpen érdemes meglátogatni. Gyureval találkoztunk, viszont esett, nagyon esett. Az esernyő alól kattintottam párat, mint ezt példul:


Ezután gyalog elmentünk a Boráros térig ahol beültünk a Mekibe egy kis időre, és mire kijöttünk alábbhagyott az eső. Innen gyalog mentünk a Nemzetiig, természetesen születtek képek is.

Duna-part menti sétány

 Gyuree


Ez utóbbi kép a sétány és a HÉV közötti területen készült, a lépcső alján tele volt szeméttel az egész. Mindez egy olyan helyen, ahol a parton egy kellemes út van kiépítve, a HÉV felől pedig újonnan épült lakások, irodák. Hátul pedig az új Nemzeti Színház, amelyet Siklós Mária tervezett és 2001 decemberében adtak át. Elvileg egy hajót akar ábrázolni, ami hol sikerült, hol nem.. A körülötte lévő tereket egyedien a Színházhoz alakították. Érdekes volt erről Gyureval beszélni, ő nem szereti azt ahogy kinéz, nekem pedig személy szerint tetszik, főleg a körülötte épült park. A végére még egy kép a "Hajó" elején készült padról.


Fővárosi Állat- és Növénykert

Akkor bele is kezdenék az első cikkembe: az állatkert. Biztos sokan jártak már itt, nekem is volt szerencsém idén eljutni. A fővárosi, az ország legnagyobb állatállománnyal rendelkező állatkertje. 1866-ban nyitotta meg először kapuit, amiért sokat tett: Xántus János zoologus, Szabó József geológus, Kubinyi Ágoston és Gerenday József. Nekik köszönhetjük, hogy ma látogathatjuk a csodás parkot. Az állatkert fennállásában természetesen voltak mélypontok is, csődeljárás is indult a XX. század elején.
Ez mind történelem, ami minket érint: az állatkert jelenleg. Az állatkertben zajlanak folyamatosan a felújítások és valószínűleg a területe is gyarapodhat, -amire nagy szükség lenne-, mivel a Vidámpark nagy valószínűséggel elköltözik a Városligetből Rákosrendezőre és a területét az Állatkert vehetné birtokba.
A következőkben fotókkal mutatnám be, hogy milyen is ma.

 Jegesmedve és oroszlánfóka



 Nagy-tó
És egy kép a nemrég nyílt lepkeházból
Japánkert 

Javarészt nem állatokat, hanem "tereket" tettem ki, mivel rengeteg lakója van az Állatkertnek és akit érdekelnek az állatok, azok megnézhetik az alábbi linken.

ismét egy blog

szia Olvasó,
gondoltam indítok egy blogot amiről most még nem mondok semmit mivel az idő alakítja majd a blogot is, mint ahogy mindnyájunk életét, ha tetszenek a cikkek látogass vissza sokszor, de előrejáróban annyit elmondhatok, hogy a fotózásról lesz szó.;)

Lugosi Dániel, aki írja ezta  blogot