Az első 10 évem a fotózás világában

10 éve fotózok. Illetve a poszt késésének köszönhetően pár hónappal már több, mint 10 éve. 2010 nyár vége, ősz eleje volt, amikor kifejezetten azért mentem el otthonról, hogy kattintsak egy párat.

Tavaly sikerült eljutnom Hallstattba is, mint bakancslistás helyre

De minek is köszönhetem, hogy új hobbiba fogtam? Egy ismerősömnél, Vellai Ádámnál MSN-ben (24 év alattiak kedvéért: mint ma Messenger, WhatsApp, stb) ki volt téve egy link, ahol a képei voltak fent. Hasonlóan hozzám ő is közlekedés őrült volt és egyből megfogtak a buszos képei, azoknak a képeknek hangulatuk volt. A családban volt akkor egy Canon 350D fényképezőgép, így nem is kellett több, hogy megkérjem Ádámot, tanítson meg a fotózás alapjaira. 

Az első képeim egyike

Első fotózásunk - nem meglepő módon - a Nyugati - Pályaudvaron volt, ahonnan Albertfalvára mentünk át. Azonnal megfogott a fotózás világa, Ádám szavaival élve, csak a lejtőn kellett engem megindítani. 

Vellai Ádám egyik képe, ami motivált, hogy elkezdjem a fotózást

Ádám, maga :)

Sokat gyakoroltam és sokat olvasgattam a témában, s mivel elég műszaki beállítottságú vagyok, nem kellett sok idő, hogy a technikát is elkezdjem fejleszteni. Ekkor adtam el a basszusgitár felszerelésem nagy részét, hogy annak az árát is a fotózásba öljem. 

Arizona útjain

Ádámon keresztül ismertem meg ngyuree-t, aki azóta sajnos abbahagyta a fotózást, de a mai napig jól esik visszanézni az ő képeit is, illetve rengeteg dolgot tanított meg ő is a fotózásról.

Budapest a Gellért-hegyről

A legtöbbet fotózott modellem Suzy volt, aki sajnos már nincs köztünk.

Technikában az alábbi létrát jártam végig:

2010-2011: Canon EOS 350D

2011-2012: Canon EOS 40D

2012-2013: Canon EOS 5D mark I

2013-2017: Canon EOS 5D mark II

2017-2017: Canon EOS 6D

2017-2020: Nikon D610

2020-Jelenleg: Nikon Z6

A fenti adatok a DXOmark adatbázisából vannak, és látszódik a fejlődés minden váltásnál. Két gép kimaradt a felsorolásból, mert ezek csak másod gépként voltak használva, az egyik egy Fuji X100, a másik pedig a Lumix GX80 volt. A Fuji képminősége nagyon jó, már-már bánom, hogy valaha eladtam. A Lumix pedig olyan technológiát zsúfolt bele ebbe az olcsó kategóriás gépbe, ami még 2021-ben is megállja a helyét. 

Svájci fotós túra

Látható, hogy 2017-ben átváltottam Canonról Nikonra, amiről több bejegyzést is írtam, például egy ISO összehasonlító tesztet és egy Dinamika tesztet. Ez volt talán a legnagyobb gépváltásom, ami a legmeghatározóbb mértékben befolyásolta a fotózásomat. A Canon után hihetetlen volt az a dinamikatartomány, amit a Nikon tudott, valamint a színeket is jobban magaménak éreztem. Ez nem azt jelenti, hogy a Canon rossz gépeket gyártana, de mindenkinek megvannak a maga preferenciái és az enyémekhez a Nikon illett jobban. 

De mit is adott nekem a fotózás? 

Rengeteg barátot, ismerőst. 

A fotózásnak köszönhetem, hogy pár évig a Kowalsky meg a Vega zenekarnál voltam fotós és gitártechnikus. Hogy milyen is egy gitártechnikus élete, arról bővebben ebben a posztban olvashatsz.

Első promó fotóm Kowáékról

Tudást, hogy nyaralások alkalmával ne csak ferde, életlen képeket készítsek.

Az amerikai utazásunk során sok ezer képpel gazdagodtam

Ambíciók, motiváció

Mivel hobbi célból kezdtem és jelenleg is javarészt hobbi célból fotózok így voltak a motivációban hullámvölgyek, mások ezt talán alkotói válságnak mondanák, de szerintem sokkal jobban leírja ezeket az időszakokat a motiváció hiánya. 

És mi az, amit el akarok még érni a fotózásban? Az egyik ilyen, hogy minél több fotós túrára menjünk az ismerősökkel, mert ezek a túrák garantáltan örök emlékek maradnak.

A másik ambícióm pedig, hogy ingatlan és portré fotózásban még többet tudjak tevékenykedni. 

Vica portré

Én a mai napig tudom ajánlani bárkinek a fotózást, ha valami újba belevágna és sok esetben egy telefon már annyit tud, mint egy komolyabb fényképező, egy alap objektívvel. 

Brunszvik Kastély - Mártonvásár

 Rengeteg olyan hely van, amiről nem is tud az ember, hogy milyen szépségei vannak, ilyen például a Martonvásáron található Brunszvik Kastély. Az ősz színeit kihasználva mi csak a kastélyparkot látogattuk meg, de akinek kedve van, meg tudja nézni a Beethoven emlékmúzeumot, vagy az Agroverzumot is. 

Kényelmesen egy-másfél óra alatt körbe lehet sétálni a parkot, ami olyan, mintha egy angliai kastély kertjében találnánk magunkat, mégis fél óra alatt Budapestről elérhető. Mondanom sem kell, az őszi színek csodálatosan állnak a parknak. 

Az ebben a bejegyzésben lévő képeket bárki letöltheti és magán célra (pl. telefon háttérkép) felhasználhatja cserébe annyit kérek, hogy ossza meg a bejegyzést. 

Tél Csodaországban, avagy a svájci utazás részletei

Sikerült kiválasztanunk a legolcsóbb országot, amikor Svájcra esett a választás. Mindig is megfogtak Instán azok a képek és videók, amiket Svájcban készítettek, teljesen olyan érzés ragadott el telefonon keresztül is, mintha Csodaországban lenne az ember. Az elsődleges szempont vasútfotózás volt, azon belül is a Landwasserviadukt, ahova el is jutottunk már az érkezésünk napján. 

Amikor megérkeztünk a környékre, akkor még csak a hegyekben fent lehetett látni havat, azonban ez a második nap megváltozott és szerencsénk volt, hogy a Landwasserviaduktot első napra terveztük, mert amekkora hó esett egy nap alatt, abban nem tudtunk volna megközelíteni. Reggelre nagyjából 20 cm hó esett ami alól élmény volt kilapátolni a kocsit, de a látvány mindent feledtetett. 

Reggeli után megindultunk a Brusói spirálviadukt irányába, azonban annyira esett a hó, hogy pár településsel arrébb kénytelenek voltunk visszafordulni. Bár folyamatosan kotorták a havat, de olyan emelkedős és kanyargós volt az út, hogy nem vállaltuk be az út hátra lévő részét.

Visszaérve a szállásra gondolkodtunk, hogy merre tovább. Elővettem a Google mapsot, amit még itthon csináltam, hogy miket lenne érdemes megnézni és volt egy viadukt nem messze az egyik állomástól. A szálláson becsekkoláskor majdnem ki akartuk dobni a kártyát, amivel ingyen használhattuk a tömegközlekedést abban a térségben, de milyen jól tettük, hogy megtartottuk, mert az állomás pont beleesett az ingyenes szakaszba. Az egész vagonban csak mi voltunk így kihasználtuk és lőttük a vonatablakon kihajolós képeket. 

Amikor megérkeztünk az adott állomásra elkezdtük felfedezni, hogy honnan lenne a legszebb a Wiesenerviadukt. A lassan térdig érő hóban fel alá mászkáltunk, még a viadukton is átmentünk, hogy mindenhonnan megörökítsük a hidat. Az estét is megvártuk itt, hogy megcsíkozzuk a vonatot.

A nap végén még kihasználtuk a szaunát és valami csodálatos kilátása volt még este is. Utolsó nap reggelére elállt a havazás és ekkor láttuk csak meg, hogy mennyire gyönyörű panorámája van a szállás éttermének. Na nem ebédet ettünk, mert egy rántott hús 9 ezer forintba került volna, hanem reggelit, ami benne volt a foglalásban. 

1 főre 1 éjszaka 15 ezer forint volt, amiben benne volt a reggeli, szállás, helyi közlekedés, és a wellness részleg használata, egy olyan országban ahol több, mint 1 millió forint az átlagfizetés. Hazafele menet pedig természetesen megálltunk még néhány helyen. Úgy gondolom amennyire lehetett kimaxoltuk a 3 napunkat és az időjárás is kedvezett nekünk, hiszen kaptunk felhős időt, havazást és napsütést is rendesen. 

Bél-kő, Bélapátfalva - mire képes egy telefon kamerája?

Sokaknak az első mondata lehet, hogy az ember milyen gonoszan kihasználja a természetet, és miket képes művelni vele, hogy saját javait gyarapítsa, amikor megpillantja a már távolról észrevehető Bél-kőt. Az egykori mészkőbányának köszönhetően olyan jellegzetes formája és felülete lett a hegynek, ami egyedülálló, főleg kis hazánkban. Én úgy gondolom, hogy a bányászat melléktermékeként, ma egy olyan turista látványosságot sikerült létrehozni, amit egyszer mindenkinek látnia kell. 

Bél-kő, alulról

A túra Bélapátfalváról indul, és szinte végig kiépített úton lehet haladni, amit régen a munkások használtak. Enyhe emelkedő jellemzi az utat, lassabb-gyorsabb tempóban szerintem senkinek sem okoz gondot, feltéve ha nem 35 fokban próbál felmenni az ember, mert árnyék az elég kevés van, de nekünk szerencsénkre kellemes 15-20 fok volt végig, napsütésben. 

Bél-kő, megéri egyszer-egyszer megállni útközben és körbe nézni

Érdemes először felmenni a csúcsra, ahonnan az egész letarolt területet belátni, majd onnan vissza le, és végiggyalogolni a "síkságon". 

Bél-kő

A síkságon gyalogolva elsőre olyan érzése van az embernek, hogy a Holdon jár. De álljunk csak meg egy pillanatra: elég kevesen mondhatják el magukról, hogy gyalogoltak már a Holdon, és én sem vagyok köztük, de szerintem ott nincsenek szkafander nélküli kutyák. 

Odin, a csapat kutyája

"Small step for a man, one giant leap for mankind."

Mivel kicsit későn indultunk el, és éhesek is voltunk, ezért a modern technológia segítségével kerestem egy olyan útvonalat lefele, ami akár meredekebb, kevésbé kiépített, de gyorsabb lefele. Meg is találtam, amin egy idő után maximum úgy tudtunk volna lemenni, ha egy 5 méteres sziklafalról ugrunk egyet. Átvágva így a csapatot, vissza kellett fordulnunk és kiderült, hogy valóban van egy másik út, de az tőlünk 10 méterrel arrébb és 20 méterrel alacsonyabban volt, amit a fennsíkról lehetett megközelíteni, amíg egy sziklaomlás nem zárta el az utat. 

Bél-kő, a magyar Dolomitok

A szépen kiépített ösvény, amin megpróbáltam a többieket levezetni

Bár visszafele már mindenkinek az esti bográcsos pörkölt járt a fejében, azért mindannyiunkat gyönyörködtetett még a fák sokszínűsége. A képekről el kell mondanom, hogy mindegyiket telefonnal csináltam, majd Lightroom applikációval szerkesztettem és exportáltam őket.  

Bél-kő