A következő címkéjű bejegyzések mutatása: utazás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: utazás. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. november 12., péntek

Amerika legnagyobb városa - New York

Október utolsó hetén Amerika legnagyobb városában, a filmekből jól ismert New Yorkban töltöttem pár napot, ami teljesen más volt, mint képzeltem. Arra fel kell készülni, hogy aki kiakarja hozni a maximumot New Yorkból, az attól függetlenül, hogy rengeteget fog metrózni, sokat fog gyalogolni is. Én a szombati és vasárnapi fél nap alatt nem kevesebb, mint 33 kilométert gyalogoltam.


Hogy kerültem New Yorkba?


A cég, ahol dolgozom New York-i központú és mivel a csapat egy része szét van szórva az államokon belül, szerettek volna bent összehozni egy pár napot, amikor a kollégák apraja nagyja bent van a központi irodában és így kerültem én is a nagy almába. Hogy miért hívják nagy almának New Yorkot azt nem tudom pontosan, de a “nagy” kifejezést azért tudom mihez társítani, hiszen csak a New York várostáblán belül több, mint 8 millió ember él, ha pedig belevesszük a hozzáépült szomszédos városokat is, akkor több, mint 20 millió embert számol az egész terület. Több, mint Magyarország lakásságának kétszerese. 



Milyenek az emberek?


Európai szemmel, ha valaki megérkezik New Yorkba, akkor sokkoló tud lenni ez a szintű diverzitás, amire még rátesz egy lapáttal az öltözködés is. Én nekem nagyon bejön ez a sokszínűség, ami a stílust illeti, már az egy szórakoztató dolog, ha az ember felül a metróra és körbenéz. 

Sok helyről hallottam, olvastam, hogy New Yorkban az emberek nem törődnek a másikkal és bunkók, de nekem Manhattan ehhez képest üde csalódás volt. Az emberek általánosságban kedvesek és udvariasak voltak. 




Mi igaz a filmekből New Yorkra?


Minden. Mindenki rohan, az öltönyös Wall Street-i milliomos mellett ott ül a metrón a csöves, ha nekikezd esni az eső, akkor az már monszun és lehetne folytatni. Az utcák zsúfoltak, ami hely van azt próbálják kihasználni az üzletek, ami nagyon érdekes volt, hogy nem használnak kukákat, minden szemetet a házak elé zacskóban raknak ki. 






Mit érdemes megnézni? 


Manhattan metrózás

A new yorki élményhez hozzátartozik, hogy az ember metróval közlekedik. Az állomások elsőre nem tűnnek a legjobb állapotúnak, a szerelvények hangosak, de aki ezt nem próbálja ki NY-ban, az nem is mondhatja el igazán, hogy ott járt. 





Central Park

A Central Park valóban hatalmas, szerintem legalább 1-2 nap kell, hogy mindenre jusson ott idő, de pár óra alatt is meglehet ízlelni, hogy miért is ennyire híres. Amit mindenképp ajánlok az a The Ramble és a The Lake. Kedves kis erdei ösvény a felhőkarcolók között, egyszerre szürreális és felemelő érzés ott sétálni. 




Üzleti negyed 

Itt található a két torony emlékműve, de ha itt jártok legalább annyit tegyetek meg, hogy nem nevető szelfit csináltok magatokról, hanem megpróbáljátok átérezni, hogy mi történt itt. 3000 ember halt meg ezen a helyen, 3000 család vesztette el egy szerettét, tehát ez nem az a vidám hely. 





Az üzleti negyed csücskéből gyönyörű kép nyílik New Jerseyre, naplementét, vagy napkeltét érdemes innen végignézni. 





A Wall Street annyira azért nem nagy látványosság, de megéri egyszer végigmenni rajta. Van benne valami hátborzongató, hogy másodpercenként olyan üzleti tevékenységek mennek végbe, amennyi pénzt egy átlag ember fel sem tud fogni. 


Brooklyn és Manhattan Bridge

Brooklynból érdemes megnézni és a Manahattan Bridge felől érdemes végigsétálni a Brooklyn Bridge után a régi mólókig. Ezek a régi ipari mólók nagyon ötletesen lettek átalakítva, valamelyiken kosárpályát, kondi “termet” stb építettek, a többit pedig parkosították. Innen gyönyörűen látszik az üzleti negyed, ami New York egyik legtöbbet fotózott része. 






Greenwich Village

Szinte egy külön város Manhattanben, sajátos kis hangulattal megáldott utcák, házak. Itt található a Jóbarátok ház is, de senkit ne tévesszen meg, néhány vágóképen kívül a teljes Jóbarátok sorozatot Los Angelesben forgatták. 




High Sky

Egy régi metróvonal, ami nem a föld alatt, hanem Chicagohoz hasonlóan az utcaszint felett ment, át lett alakítva gyalogos ösvénynek. Minden elismerésem a tervezőké, van ahol meghagyták a régi síneket és összhangba hozták a természettel, máshol pedig remek kilátókat építettek Manhattan utcáira. 



Hogyan lehet a JFK-ről Manhattanbe eljutni? 

A két legjobb megoldás a taxi, vagy a metró. A taxi fix áras, Manhattanbe $52 plusz jatt és egyéb díjak, ha fizetős utat használ a sofőr. Kétségtelenül ez a legkényelmesebb mód, ha ketten, hárman utaztok, akkor megéri. Egyedül viszont én a metrót választottam, de szerencsére kijött elém Barni, aki hasonlóan jutott ki az Egyesült Államokba, mint mi és most New Yorkban lakik. A reptérnek külön vasútvonala van, ami vagy a Jamaica Centerhez, vagy Howard Beachez visz, ahol át kell szállni a hagyományos metróra. A reptéri metró $8 dollár, a new yorki pedig egy hétre $33. 


2021. január 20., szerda

Az első 10 évem a fotózás világában

10 éve fotózok. Illetve a poszt késésének köszönhetően pár hónappal már több, mint 10 éve. 2010 nyár vége, ősz eleje volt, amikor kifejezetten azért mentem el otthonról, hogy kattintsak egy párat.

Tavaly sikerült eljutnom Hallstattba is, mint bakancslistás helyre

De minek is köszönhetem, hogy új hobbiba fogtam? Egy ismerősömnél, Vellai Ádámnál MSN-ben (24 év alattiak kedvéért: mint ma Messenger, WhatsApp, stb) ki volt téve egy link, ahol a képei voltak fent. Hasonlóan hozzám ő is közlekedés őrült volt és egyből megfogtak a buszos képei, azoknak a képeknek hangulatuk volt. A családban volt akkor egy Canon 350D fényképezőgép, így nem is kellett több, hogy megkérjem Ádámot, tanítson meg a fotózás alapjaira. 

Az első képeim egyike

Első fotózásunk - nem meglepő módon - a Nyugati - Pályaudvaron volt, ahonnan Albertfalvára mentünk át. Azonnal megfogott a fotózás világa, Ádám szavaival élve, csak a lejtőn kellett engem megindítani. 

Vellai Ádám egyik képe, ami motivált, hogy elkezdjem a fotózást

Ádám, maga :)

Sokat gyakoroltam és sokat olvasgattam a témában, s mivel elég műszaki beállítottságú vagyok, nem kellett sok idő, hogy a technikát is elkezdjem fejleszteni. Ekkor adtam el a basszusgitár felszerelésem nagy részét, hogy annak az árát is a fotózásba öljem. 

Arizona útjain

Ádámon keresztül ismertem meg ngyuree-t, aki azóta sajnos abbahagyta a fotózást, de a mai napig jól esik visszanézni az ő képeit is, illetve rengeteg dolgot tanított meg ő is a fotózásról.

Budapest a Gellért-hegyről

A legtöbbet fotózott modellem Suzy volt, aki sajnos már nincs köztünk.


Technikában az alábbi létrát jártam végig:

2010-2011: Canon EOS 350D

2011-2012: Canon EOS 40D

2012-2013: Canon EOS 5D mark I

2013-2017: Canon EOS 5D mark II

2017-2017: Canon EOS 6D

2017-2020: Nikon D610

2020-Jelenleg: Nikon Z6


A fenti adatok a DXOmark adatbázisából vannak, és látszódik a fejlődés minden váltásnál. Két gép kimaradt a felsorolásból, mert ezek csak másod gépként voltak használva, az egyik egy Fuji X100, a másik pedig a Lumix GX80 volt. A Fuji képminősége nagyon jó, már-már bánom, hogy valaha eladtam. A Lumix pedig olyan technológiát zsúfolt bele ebbe az olcsó kategóriás gépbe, ami még 2021-ben is megállja a helyét. 

Svájci fotós túra

Látható, hogy 2017-ben átváltottam Canonról Nikonra, amiről több bejegyzést is írtam, például egy ISO összehasonlító tesztet és egy Dinamika tesztet. Ez volt talán a legnagyobb gépváltásom, ami a legmeghatározóbb mértékben befolyásolta a fotózásomat. A Canon után hihetetlen volt az a dinamikatartomány, amit a Nikon tudott, valamint a színeket is jobban magaménak éreztem. Ez nem azt jelenti, hogy a Canon rossz gépeket gyártana, de mindenkinek megvannak a maga preferenciái és az enyémekhez a Nikon illett jobban. 

De mit is adott nekem a fotózás? 

Rengeteg barátot, ismerőst. 

A fotózásnak köszönhetem, hogy pár évig a Kowalsky meg a Vega zenekarnál voltam fotós és gitártechnikus. Hogy milyen is egy gitártechnikus élete, arról bővebben ebben a posztban olvashatsz.

Első promó fotóm Kowáékról

Tudást, hogy nyaralások alkalmával ne csak ferde, életlen képeket készítsek.

Az amerikai utazásunk során sok ezer képpel gazdagodtam

Ambíciók, motiváció

Mivel hobbi célból kezdtem és jelenleg is javarészt hobbi célból fotózok így voltak a motivációban hullámvölgyek, mások ezt talán alkotói válságnak mondanák, de szerintem sokkal jobban leírja ezeket az időszakokat a motiváció hiánya. 

És mi az, amit el akarok még érni a fotózásban? Az egyik ilyen, hogy minél több fotós túrára menjünk az ismerősökkel, mert ezek a túrák garantáltan örök emlékek maradnak.

A másik ambícióm pedig, hogy ingatlan és portré fotózásban még többet tudjak tevékenykedni. 

Vica portré

Én a mai napig tudom ajánlani bárkinek a fotózást, ha valami újba belevágna és sok esetben egy telefon már annyit tud, mint egy komolyabb fényképező, egy alap objektívvel. 



2019. december 21., szombat

Tél Csodaországban, avagy a svájci utazás részletei


Sikerült kiválasztanunk a legolcsóbb országot, amikor Svájcra esett a választás. Mindig is megfogtak Instán azok a képek és videók, amiket Svájcban készítettek, teljesen olyan érzés ragadott el telefonon keresztül is, mintha Csodaországban lenne az ember. Az elsődleges szempont vasútfotózás volt, azon belül is a Landwasserviadukt, ahova el is jutottunk már az érkezésünk napján. 



Amikor megérkeztünk a környékre, akkor még csak a hegyekben fent lehetett látni havat, azonban ez a második nap megváltozott és szerencsénk volt, hogy a Landwasserviaduktot első napra terveztük, mert amekkora hó esett egy nap alatt, abban nem tudtunk volna megközelíteni. Reggelre nagyjából 20 cm hó esett ami alól élmény volt kilapátolni a kocsit, de a látvány mindent feledtetett. 


Reggeli után megindultunk a Brusói spirálviadukt irányába, azonban annyira esett a hó, hogy pár településsel arrébb kénytelenek voltunk visszafordulni. Bár folyamatosan kotorták a havat, de olyan emelkedős és kanyargós volt az út, hogy nem vállaltuk be az út hátra lévő részét.


Visszaérve a szállásra gondolkodtunk, hogy merre tovább. Elővettem a Google mapsot, amit még itthon csináltam, hogy miket lenne érdemes megnézni és volt egy viadukt nem messze az egyik állomástól. A szálláson becsekkoláskor majdnem ki akartuk dobni a kártyát, amivel ingyen használhattuk a tömegközlekedést abban a térségben, de milyen jól tettük, hogy megtartottuk, mert az állomás pont beleesett az ingyenes szakaszba. Az egész vagonban csak mi voltunk így kihasználtuk és lőttük a vonatablakon kihajolós képeket. 


Amikor megérkeztünk az adott állomásra elkezdtük felfedezni, hogy honnan lenne a legszebb a Wiesenerviadukt. A lassan térdig érő hóban fel alá mászkáltunk, még a viadukton is átmentünk, hogy mindenhonnan megörökítsük a hidat. Az estét is megvártuk itt, hogy megcsíkozzuk a vonatot.




A nap végén még kihasználtuk a szaunát és valami csodálatos kilátása volt még este is. Utolsó nap reggelére elállt a havazás és ekkor láttuk csak meg, hogy mennyire gyönyörű panorámája van a szállás éttermének. Na nem ebédet ettünk, mert egy rántott hús 9 ezer forintba került volna, hanem reggelit, ami benne volt a foglalásban. 


1 főre 1 éjszaka 15 ezer forint volt, amiben benne volt a reggeli, szállás, helyi közlekedés, és a wellness részleg használata, egy olyan országban ahol több, mint 1 millió forint az átlagfizetés. Hazafele menet pedig természetesen megálltunk még néhány helyen. Úgy gondolom amennyire lehetett kimaxoltuk a 3 napunkat és az időjárás is kedvezett nekünk, hiszen kaptunk felhős időt, havazást és napsütést is rendesen. 



2019. február 24., vasárnap

Malaga nyaralás télen - Mennyibe kerül Spanyolország?


Andalúzia, Spanyolország - A posztban szereplő linken ezt a képet is letöltheted háttérképnek

Télen nyaralni az egyik legjobb dolog. Az itthoni kellemetlen latyakos, vagy -5 fokos napok után a 15-20 fok olyan elképesztően jól tud esni. Az embernek egyből nyár hangulata lesz. Ez is közrejátszott abban, hogy Malaga volt a célpont, de mellette fontos volt, hogy legyen jó (közvetlen és olcsó) repjegy az úticélra. Heti 2 Wizz Air járat van Malagára, szombaton és kedden, tehát vagy 4, vagy 8 napra megy az ember. Mivel spórolni kellett a szabadságokkal is, ezért mi 4 napra mentünk, de ez is elég volt ahhoz, hogy kutyafuttában végigjárjuk Andalúziát. A repülőről gyönyörűen látszott az Alpok, bár az út java részén csak a felhőket lehetett felülről látni. Ez volt egyébként az első repülésem Wizz Air-rel, ha nem számítjuk, hogy a lábtér kicsi volt és hogy a hidegben kellett (Ferihegyen) várni a gépre felszállásra, akkor kizárólag pozitív tapasztalatom volt velük.

Autóbérlős oldalon keresztül előre foglaltunk autót, SUV kategóriában, aminek a visszaigazolásában benne volt lépésről lépésre leírva, hogy ha felvettük a reptéren a csomagunkat, akkor merre kell mennünk. Ott egy transzferbusz várt minket és vitt az 1-2 km-re lévő kölcsönzőhöz. Szintén az Alamot választottuk, mint Amerikában és minden zökkenőmentesen zajlott a felvételkor is, meg leadáskor is. Egy 3 napos, 300 km-es Nissan Qashqai-t kaptunk, ami bőven kielégített minden igényt. A bérlés 30 ezer forint volt, és aki szeretne a kötelezőn felül extra biztosítást kötni, annak további 5 ezer forintot kell naponta kifizetnie. Bár az autókölcsönzős oldalak írják, hogy az ár tartalmazza a biztosítást, de ~1200 euró önrész mellett.

Bérelt autónk - Nissan Qashqai
Hogy egész Spanyolországra, vagy csak Andalúziára jellemző, hogy kevés közlekedési lámpa van, és annál több körforgalom, de szerintem a 4 nap alatt több körforgalmon mentem keresztül, mint itthon 10 év alatt. Jellemzően mindegyik körforgalom dupla sávos volt, kifele menet 10 emberből 1 indexelt és ami nagyon tetszett, hogy behajtottak két autó közé is a körforgalomba, nem úgy, mint a magyarok, akik akkor se mernek bemenni, amikor valaki éppen behajtott a túloldalon. Mindent egybevetve sokkal dinamikusabb a közlekedés és kisebbek a dugók.

Ronda, Spanyolország
Az első napi szállás bizonyította, hogy jó ötlet volt SUV-ot bérelni, mivel buckás földút vezetett el oda. A szállás nagyon hangulatos volt, a modern stílus ötvöződött a spanyol építészettel. Hihetetlen vendégszeretet és komfortos szobák jellemezték a szállást. A szállás neve Hotel Ronda Moments volt, de lehet találni a környéken elég sok szállást. 

Ronda, Spanyolország
Innen másnap hamar át tudtunk menni Rondába, aminek egyik nevezetessége egy szurdokra épült  híd. Bár ködös volt az idő, de volt lehetőség körbejárni a környéket. Ami meglepett, hogy 10 emberből 8 húzott szemű volt. A következő szállás fele pedig olyan gyönyörű tájon vezetett az út, hogy minden kilométeren megálltam volna fotózni egyet-kettőt.

Útközben
Andalúzia
Este amikor a szállásra értünk, nagyon hideg fogadott, mivel a hegyekben egy kis faluban volt a lakás, amit kivettünk. Másnap reggel próbáltunk boltot keresni, de sok még reggel 8-kor is zárva volt a legtöbb, eszembe is jutott, hogy a spanyolok szeretnek sziesztázni. Már reggel is. Az ilyen kis falvakban megszállni külön élmény, mivel az ember nem a Hilton recepcióját látja, amikor kilép a szobájából, hanem valósan azt, hogy hogyan élnek a spanyolok. 

Az aznapi első állomás az El Torcal de Antequera volt, ahol a szél formálta, érdekes kinézetű kövek vitték a pálmát. Nyugodt kis környék, jó kilátással, bár a köveken elég nehéz volt a mozgás, amit a rengeteg kecskeszar sem tett könnyebbé.

El Torcal de Antequera
Utána el kellett dönteni, hogy vagy a környéken maradunk, vagy a kicsit messzebb lévő Cabo de Gata-Níjar-hoz megyünk, ami könnyed 3 órás út. Alattunk egy - akkor már 4 napos - autóval természetesen azt választottuk, hogy megnézzük a világítótornyot legyen az akárhány órára is. Az odafele vezető úton olyan tájak fogadtak minket, mint amilyeneket Amerikában láttam, így azt kell mondjam, hogy megérte bevállalni a kocsikázást.

Cabo de Gata-Níjar
Jó volt végre nappal látni a tengert, ráadásul idő közben amilyen viharfelhők közeledtek, olyat nem sűrűn látni itthon, télen.

Cabo de Gata, Andalúzia
Az utolsó szállás közel volt a tengerparthoz, amikor lefoglaltam nem gondoltam, hogy a panorámás képek a szobához tartozó teraszról készültek, pedig de. Legalább 80 négyzetméteres volt a lakás, megvolt minden benne és fejenként összesen 7500 forint volt egy éjszaka.

Rincón de la Victoria, Spanyolország

Szállásunkból a kilátás
Utolsó nap nem szerettünk volna messze menni Malagától, nehogy történjen valami a kocsival, ezért csak egy közeli tóhoz mentünk el először.

Andalúz vidék
Visszafele menet még megnéztük a tengerpartot és a malagai Citadellát, a Gibralfaro-t ahonnan lenyűgöző panoráma tárult elénk. A belépő olyan 2 ezer forint volt fejenként.

Gibralfaroból kilátás Malaga városára
Innen nem volt más hátra, mint a reptér, pontosabban az autókölcsönző. 2 perces átnézés után vissza is vették az autót, majd a transzferbusz vitt is minket a terminálhoz.  

Az alábbi linken ingyenesen letudsz tölteni pár képet full HD méretben, cserébe annyit kérnék, hogy oszd meg a bejegyzést! :) 


Malaga