A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nyugati part. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nyugati part. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. október 2., szombat

Kiköltözés Amerikába - a kezdeti nehézségek

Habár ez egy fotóblog és ez így is fog maradni, de szeretnék egy kicsit Amerikáról beszámolni, ahova idén nyáron, élve a lehetőséggel, kiköltöztünk. Pontosabban Los Angelesbe, a napfényes Kaliforniába. Régi vágyam volt egyszer itt élni, de a pontos okát nem tudtam megfejteni, hogy honnan gyökerezik ez az érzés. Sejtésem szerint a régi Discovery Channeles sorozatok tehetnek az egészről, mint az Orange County Choppers, Állítólag, Piszkos munkák, Amerikai hotrodok és az Országút a pokolba.

Santa Monica

De milyen kezdeti nehézségek lépnek fel, amikor az ember Amerikába költözik?


Vízum: az első kihívással már az USA-n kívül is találkozunk, mégpedig hogy milyen jogalapon szeretne az ember Amerikába költözni. A leggyakoribb módok között szerepel a munkavállalói vízum, a beházasodás, a zöldkártya lottó és a tanulói vízum. 


Kilátás a Baldwin Hills-ről

Lakás bérlés: amikor kiszeretnél bérelni egy lakást, vagy házat, akkor arra először jelentkezni kell, aminek keretein belül lefuttatnak egy háttérellenőrzést és hogy milyen hiteltörténeted (és credit score-od) van. Mivel még csak most költöztél ki az Államokba ezért semmi ilyened nem lesz, ami azt jelenti, hogy vagy egyből elutasítják a jelentkezésed, vagy a kaució nagyobb összeg lesz, ami 1-2 hónapnyit jelent. 


Bankszámla nyitás: hivatalosan igazolnod kell, hogy hol laksz, akár egy bérleti szerződéssel, akár egy számlával ami arra a címre és a te nevedre lett kiállítva. Mivel ezeket az első hónapokban elég nehéz felmutatni ezért lehet nem egyből fogsz bankszámlát nyitni, addig is a Wise (régen Transferwise) szinte mindenre használható, akár munkabér átutalásra is. Utána érdemes a Bank of America banknál nyitni számlát. 


Chino Hills


Jogosítvány: A jogosítvány itt olyan, mint otthon egy jogosítvány, személyi és lakcímkártya egyben, mindenre jó. Pont emiatt itt nagyon szigorúan veszik, hogy 2 bizonyítékot bemutass, hogy milyen címen laksz. Amikor jelentkezel a jogosítványért, ami 38 dollárba kerül, egyből megpróbálhatod letenni az elméleti tesztet, ami ha nem sikerült, azonnal újrapróbálhatod még kétszer. Utána időpontot kell választani vezetésre, amihez nincs szükség arra, hogy egy oktató mellett vezess 40-50 órát. A jogosítvány megszerzésében a címed igazolása a legnehezebb, hiszen lakás nélkül nincs rá lehetőség. 


Autóvásárlás: Ha KP-ra veszel egy autót, akkor elég a magyar jogosítvány, de ha hitelre veszel, akkor már kell az amerikai. A trükkös része az autó vásárlásnak, hogy amíg nincs biztosításod, addig nem viheted el az autót, de biztosítást csak úgy köthetsz, ha már megvetted az autót. Három opció marad: megveszed az autót és 1-2 nap múlva visszamész érte, vagy helyben kötsz egy express biztosítást, aminek a díja nagyon magas lesz, vagy ráhagyod az egészet a kereskedésre, akik valószínűleg nem a legjobb biztosítást fogják megkötni, de egyből lesz autód. Az első autót szerintem megéri kereskedésből megvenni, mert elintéznek minden papírmunkát helyetted. 


Salt Creek Beach

Hozzászokni az új ételekhez: az ételek java része cukros, igaz ez a kenyérre (van olyan toast kenyér, amiben szeletenként 4 gramm cukor van), sonkára, szalámira, amiből meg csak olasz van, és valljuk be, az sehol nincs a téliszalámihoz képest. Meg úgy általánosságban mindennek más íze van, az alma és banán ehetetlenül rossz, eddig csak a szőlőben nem csalódtam. Az egészet a mexikói kaják és az In 'n' Out burger tudja kárpótolni.


Azonban az itteni életnek nem csak a nehézségei vannak, főleg ha valaki ezeken túljutott, igyekszem ezekről is beszámolni az elkövetkezendő időszakban. Valamint ezúton is köszönjük Eszternek és Ferinek, valamint Enikőnek és Szabolcsnak a sok segítséget, tanácsot amit kaptunk tőlük, róluk még fogtok hallani! :)


Ha érdekelnek a fényképek, történetek, kövessétek az instagram oldalam is:

https://www.instagram.com/lugosidaniel/











2018. június 24., vasárnap

Amerikai utazás 4. - Bryce Canyon, Valley of Fire, Las Vegas, Hoover gát, Death Valley

A Zion utáni szállásunk a kellemes hangzatú Panguitch településhez tartozott (ha valaki tudja, hogyan kell kiejteni, ne titkolja el). A többi szálláshoz képest annyi volt a változatosság ebben, hogy itt kabinokban aludtunk, tehát minden egyes szoba külön kis faház volt. Érződött, hogy túl kemény, masszív alapot nem kapott a ház, mert kellemes lejtése volt hátrafele, gondolom ahogy süllyedt a föld, ment vele a kecó is. Nappal még klímáznunk kellett az autóban, este pedig fűteni a szobában, de ez elég sok helyen fordult még elő, aki amerikai utazást szervez, az készüljön fel a nagy hőmérséklet különbségekre, ilyen ez a sivatagi időjárás. Egyébként minden szálláson hőszivattyús klímák voltak beépítve a falba, amik tudtak hűteni és fűteni is egyaránt, kint inkább ez terjedt el, mint a gázos megoldás, viszont itthon is egyre többen fűtenek klímával.

Panguitch, Utah - Cabins
Reggel a nem kellett túl sokat mennünk, szinte a Bryce Canyon mellett volt a szállásunk, így 20-30 perc kocsikázás után le is tettük az autót és bejártuk a kanyont, legalábbis ami a nevesebb részeit illeti.
Bryce Canyon, Utah - a szél formálta alakok
Mint oly sok más képződményt, ezt is a szél formázta a jelenlegi alakjára, nagyon érdekes és szabályos látványt nyújtanak a kiálló sziklák.

Bryce Canyon, Utah - Amerikai utazás
Nagyjából 5-6 kilométert sétálhattunk a meleg, de szerencsére borús időben. Egész Amerikára jellemző, hogy a mókusok közel mernek menni az emberekhez, de mi ezt itt tapasztaltuk meg, amikor egy mókus jött hozzánk élelemért. Simán lefotóztam néhány centiről, utána még közelebb is jött, hátha van az objektívben elrejtve egy kis Pringles.

Bryce Canyon, Utah - Jenő a mókus
Következő úticélunk a Las Vegastól nem túl messze fekvő Valley of Fire State Park volt, ha jól emlékszem ez volt az első state parkja Nevada államnak.

Valley of Fire State Park
Nehéz szavakba önteni, annyira gyönyörű volt a park, az utak is annyira beleillettek a látképbe, ahogy mentünk rajta, olyan érzésem volt, mintha egy beszívott hippi lennék. Mindenféle színű hegyek, dombok, az ember meg csak száguld a jó minőségű aszfalton fel, s alá. Amikor árkokon át vezetett az út, látszott, hogy nem sima aszfaltot, hanem betont használtak az úthoz, és abból is jó nagy kiterjedésűt meg mélyet, mivel azt nem mossa el az eső. A sivatagos időjárásnak köszönhetően nagyon száraz a talaj, ami egy hirtelen lezúduló felhőszakadás hatására nem tudja egyszerűen elnyelni azt a vízmennyiséget, amit az enyhén nedves föld, ezért képes a sivatagban kialakulni árvíz. Ezt egyébként több helyen is jelezték táblák, hogy eső esetén melyik szakaszokon nem tanácsos átkelni.

Valley of Fire State Park
Itt egy kisebb túrát tettünk meg, aminek az elején néhány tábla megpróbálta (de csak próbálta) elvenni a kedvünket a gyaloglástól. Az egyik az volt, hogy nem ajánlatos bemenni, a hőség miatt rosszul lehet az ember. Mit nekünk a 35 fok, általánosban osztálykiránduláson is kiraktak minket ilyen időben az Alföldön, hogy sétáljatok. Másik pedig, hogy kígyók, skórpiók meg pókok vannak a park területén. Évente járok az állatkertben, ott meg még több állat van, és eddig mindig sikerült élve megúsznom, így nem ez fog engem megállítani - gondoltam magamban. A naplemente szintén gyönyörű volt, ezt még megvártuk, majd Vegast etettük meg a GPS-szel.

Valley of Fire State Park
Szinte végig autópálya vezetett Vegasig, ahol egy ideig csak mentünk a nagy sötétben a dombok közt, majd egyszercsak az egyik dűne mögül megláttuk Las Vegas fényeit. Néhány pislángoló lámpa a háttérben, nem is voltunk biztosak benne, hogy az Las Vegas. Majd kanyarodott tovább az út és már a teljes horizonton csak a város fényei látszottak. Na ez volt az egyik olyan dolog, amit nagyon nehéz szavakba önteni, ezt át kell érezni. Brutális méretek, egy város, ameddig a szem ellát. Szállásunk a Circus Circus Hotel és Kaszinó volt, a 2 nap ott tartózkodás kellett is, hogy tudjuk merre kell kijutni az épületből, annak bonyolultsága és mérete miatt. Azt sem tudtuk hol álljunk meg, a hotel melyik részén, így kiválasztottuk a legfényűzőbb bejáratot, gondoltuk biztosan az lesz a miénk. Annyira nem lőttünk mellé, de így is át kellett hasítanunk a kaszinó részen, ami első látásra ugyanolyan volt, mint a filmekben, csak végre élőben láttuk. Több ezer játékgép, rengeteg ember, és csak nyomják, csak nyomják a pénzt vívő pénzhozó gombot. Amit nem tud átélni az ember a monitor mögül, az a tipikus, padlószőnyegből áradó cigaretta szag. Este 11-kor párhuzamosan 5 recepciós fogadta a becsekkolókat, és még így is várni kellett néhány percet, elképzelhetitek mekkora ember mennyiségre tervezték a hotelt. A kerek 24-ik emeleten volt a szobánk, panorámás kilátással a városra, direkt úgy kértük a szobát, hogy minél magasabban legyünk. 

Las Vegas, Nevada - Circus Circus-ból a Stratosphere
Csak arra nem gondoltunk mi van, ha nem működik a lift.. Márpedig másnap reggel, amikor megkezdtük volna felfedező utunkat a Starbucks felé, kellemetlen meglepetésként ért, hogy az összes lift elfüstölt. 24 emeletet még lefele is fárasztó gyalogolni, de legalább egy kedves kínai ordítva beszélgetett lefele menet a telefonján, miközben a vaslépcső összes fokán a 25 kilós bőröndje zuhant egyet. Nem vagyok egy agresszív típus, de megütöttem volna. 

A ceremónia után a Hoover gát következett, ahova 9-10 óra magasságába érkeztünk. Volt sima belépő 10 dollárért meg körbevezetős 15-ért. Ez utóbbit választottuk, aminek keretein belül egy minimoziba levetítettek egy 15 perces filmet az építkezésről, valamint 30-45 perces sétát tettünk csoportosan a gát erőmű részébe. Mindenképp megéri a nagyobb csomagot választani, nagyon érdekes volt a körbevezetés. Utána még sétálgattunk a gáton, meglőttük a kötelező szelfiket a hatalmas hőségben. El sem merem képzelni mi van Nevadában nyáron, hogy viselik az emberek.

Hoover gát, Nevada
Visszafele úton a többiek fotózkodtak a Welcome to the fabolous Las Vegas táblával, ahol egy jól bebugyulált személy csinált képeket az emberekről, aki akart adott neki pénzt, aki nem az nem.
A szálláson kipróbáltuk a saját beltéri vidámparkot, ami nagyjából vetekedik a volt Budapesti vidámparkkal, azzal a különbséggel, hogy az emberek nem tolongtak a játékoknál, ami kényelmes, de mellette az élményből is elvesz. Naplementére felmentünk a Stratosphere kilátó teraszára a 100 valahanyadik emeletre, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt elénk. Talán 30 dollár lehetett a beugró, de ilyen magasról látni egy ekkora várost.. Hát az nem mindennapi. A helikopterek hasonló magasságba repültek, mint a terasz szintje, nem túlzásképpen, de fél-1 percenként szállt el mellettünk egy, valószínűleg a Grand Canyonból hozták vissza a turistákat. Ha valaki egyébként helikopterrel nézné meg a Grand Canyont, nagy valószínűséggel Vegasból menne.

Las Vegas a Stratosphereből
Mindenképpen el akartunk sétálni a Bellagio-ig megnézni a szökőkutat, valamint nézelődni a Vegas Stripen. Laza 6-7 km-es út után el is értük a célunkat, megnéztük a szökőkút játékát Elvis Presley egyik leghíresebb Viva Las Vegas számára, utána pedig bementünk a kaszinóba, szigorúan csak körbenézni! Innen nem volt már erőnk hazagyalogolni, ezért taxit fogtunk. Fogtunk a fenét, az inas megoldott mindent, még az ajtót is kinyitotta nekünk. A taxi kábé budapesti árban van, drágáltuk is. Beültünk a mekibe egy jó sajtburgerre meg McFreezere aztán úgy gondoltuk ideje pénzt csinálnunk, így hát beültünk rulettezni. Éreztünk egyfajta kontrasztot, aközött hogy mások a 100 dollárosokat nyelették el a géppel, míg mi az 1 dollárosokat tömködtük, de tudtuk, hogy Magyarország erősödik és öt év múlva már a forintot is el fogják fogadni a kaszinókban. Természetesen vesztettünk pénzt, de tudtuk hol kell megállni, tudjuk az örök igazságot, hogy a végén mindig a bank nyer, ezzel a tudattal ültünk be a székekbe.

Las Vegas, Bellagio
Másnap reggel beugrottunk a világ legnagyobb szuvenír boltjába, legalábbis nagy tacepaokon ezt hirdették. Hogy valóban a legnagyobb-e azt nem tudom, de tényleg egy nagyobb szupermarket méretű volt. Amerika a legek országa és Amerikában minden nagyobb, de ha az ember elmegy egy amerikai utazásra, ezt látni fogja. Következő célpontunk a Death Valley Natinal Park, vagyis a Halál Völgye Nemzeti Park volt, ami nem hiába kapta ezt a nevet. Amikor ott jártunk, akkor 47 fokig ment fel a hőmérséklet és nem Farenheitben, hanem Celsiusban. Ez volt a mi amerikai utazásunk legmelegebb napja és helyszíne. Úgy gondoltuk jó ötlet víz nélkül neki indulni megnézni a Badwatert, látszatra nem tűnt nagyobb túrának, mint egy kilométer. Megbántuk. A fényképezőt próbáltam a testem mögött elbújtatva vinni, hogy ne érje a nap, mert így is kezdett felforrósodni.

Death Valley - Badwater
Végül néhány kattintás és irány a kocsi. Menet közben azért elgondokodtam, hogy a régi tóból maradt itt ennyi só, vagy a turisták izzadtsága ért száraz véget a földön landolva. Érdekes egyébként, hogy Amerikában mennyi sótartalmú tó található, míg nálunk inkább az édesvíz a jellemző. Utána a Devil’s Golf Course következett, aminek a formáját nehéz lenne megfogalmazni, inkább mindenki döntse el maga a kép alapján, hogy mihez is hasonlít.

Death Valley - Devils golf course
Egy gyors kitérőt tartottunk még a Salt Creek Interpretive Trail-nél és a Mesquite Flat Sand Dünéknél, majd a szállás felé vettük az irányt Bishopba. Még mielőtt kiértünk a Death Valley területéről, utolért minket a naplemente, ami egyszerűen káprázatos volt.

Death Valley, California
A kocsi tankja viszont kezdett kongni az ürességtől, ami nem túl bíztató a Death Valley közepén. Klímát kikapcsoltuk, próbáltunk takarékos üzemmódba átváltani, amennyire egy Ford Explorerrel lehet, és a teljes kiszáradás előtt 20-30 mérfölddel a semmi közepén találtunk egy benzinkutat. Talán a legdrágább tankolásunk volt, ha egységárat nézünk, de nem örültünk az egész amerikai utazás alatt annyira benzinkútnak, mint ott. Néhány órával később kifáradtan, éhesen megérkeztünk a szállásunkra Bishopba, ahol nem kellett betenni Vivaldi Négy évszakát altatónak. 

A következő napra a Yosemite nemzeti parkot terveztük, de sajnos már előre tudtuk, hogy nem fog összejönni. Nem kis kontraszt az előző napi 47 fokhoz képest, de ami megakadályozta, hogy mi elérjük a Yosemitet, az az hogy a Tioga Road, ami átvezet a hegységen, le van zárva hóhelyzet miatt. Egyik nap az üléshűtést, másnap pedig az ülésfűtést kapcsolgattuk az autóban, elég szélsőséges. 


Tioga Pass
Egy ideig persze fel tudtunk menni, de hiába a tank, a szöges gumilyukasztó erősebb volt az útra terítve. Pihenősebb napra vettük, ami ránk is fért, de azért a Mono Lakehez még lekanyarodtunk. Állítólag magasabb a sótartalma, mint a Holt-tengeré, és érdekes ásványi képződmények jellemzik.


Mono Lake
Ha tetszett a poszt, olvasd el a többi Amerikai utazás bejegyzést is:

Mennyibe kerül egy kéthetes amerikai utazás?

Amerikai utazás 1. - Repülés, autóbérlés, érdekességek
Amerikai utazás 2. - Los Angelestől Sedonáig
Amerikai utazás 3. - Grand Canyon, Zion, Antelop Canyon, Monument Valley, Navajo Bridge


Valamint nézd meg az Amerikai utazásról készült kisvideót:

https://vimeo.com/271697573




2018. június 17., vasárnap

Mennyibe kerül egy kéthetes Amerikai utazás?

Talán 6-7 éve már, hogy megfogalmazódott bennem egy amerikai körutazás gondolata, de akkoriban még teljesen elérhetetlennek tűnt számomra. Abban az időben, hozzávetőlegesen 1 millió forintba került volna egy főre, ami nem egy olcsó mulatság, ehettem volna csak parizeres zsemlét egy évig, akkor sem jött volna össze rá. Ahogy változik a világ, egyre elérhetőbbé válnak a repülőjegyek, szállások és az autóbérlés árai amik egy amerikai utazás teljes költségének jelentős részét teszik ki. Tekintve, hogy mindenkinek mások a preferenciái, így ebben a posztban kirészletezve azt írnám le, hogy mi mennyibe kerül Amerikában és nem azt, hogy egy 2 hetes utazásért csak az egyik, vagy mindkét vesédet értékesíteni kell-e.

Amerikai utazás - ma már elérhetőbb egy körutazás, mint régebben
Kezdjük az egyik legnagyobb és legfontosabb tétellel, a repülőjeggyel. A LOT lengyel légitársaság több amerikai célpontot is kínál, akár átszállással, akár közvetlenül Budapestről. Közvetlenül elérhető New York és Chicago, Varsói átszállással pedig Los Angeles is. A legjobb áron Los Angelesbe 135 ezer forintért tudunk eljutni, ha ezek a jegyek elfogynak, akkor pedig 170-200 ezer forintig mennek fel az árak. Nekünk nagyjából fél évvel az utazás előtt lefoglalva, 169 ezer forintba került az oda-vissza út mindennel együtt. San Franciscoba a Turkish Airlines nyújtott kedvező jegyeket, 150-160 ezer forintos áron, de hasonló árkategóriában láttunk jegyeket még több légitársaságnál is.

A repülőjegyek már 130 ezer forinttól elérhetőek
Ha a repülőjegyet letudtuk, tehát fixálódott az amerikai utazás dátuma elkezdhetünk autókat nézni. Szép dolog a társadalmi felelősségvállalás, főleg ha a bolygónkról van szó, de higgyétek el, senki nem szeretne Amerikában tömegközlekedéssel utazni, hacsak nem egy nagyvárosban tölti a teljes nyaralást. Az autóbérlés sohasem egyszerű, általában megpróbálnak még egy-két gombot levarrni az emberről, de eddigi tapasztalataink szerint az USA más, ott olyan nagy üzemben megy az autóbérlés, hogy nem fognak 1-1 apró horpadáson fennakadni. Na de mennyibe kerül egy autó 2 hétre?

Nagyméretű SUV 2 hétre 200 ezer forintból biztosítással
Ajánlom a közvetítő oldalakat autóbérléshez, mert sokkal olcsóbban bérelhetsz, mint közvetlenül a kölcsönzőtől. Mi a VIPCars-on keresztül foglaltunk, ahol a bérlési költségbe benne volt a CDW, vagyis a Collison Damage Wave, ami talán a cascohoz hasonlít a legjobban. Eredetileg egy Toyota RAV4, vagy hasonló, tehát középméretű SUV-t béreltünk volna, de a helyszínen kiderült, hogy négyen, négy nagy bőrönddel nem fogunk beférni, ezért rábeszéltek egy nagyobb autóra, amit abszolút nem bántunk meg. A középkategóriás SUV ára egyébként 110 ezer forintra jött ki 15 napra, amibe ugye már van “casco”. Ezt 4 felé elosztva nem egy eget verő költség, de ha a nagyobb kategóriát választjuk az is megvan nagyjából 200 ezer forintból. Milyen extra költségek fordulhatnak még elő? 25 év alatti sofőrök esetén felárat kell fizetni, valóban borsos 25 dollárt (azaz kb 6500 forintot) naponta, cserébe minden további vezetőre érvényes. Mi kötöttünk road assistantot, ami napi 7 dollár volt, és defekt, vagy a kulcs elhagyása esetén nyújtott volna megoldást. Ha a kocsi megvan már csak itatni kell és mehet is. Ha a repülőről leszállás közben nem sikerült volna elég kerozint lecsapolni a gépből, ne bánkódjunk, mert Amerikában híresen olcsó az üzemanyag, ami részben igaz, részben pedig nem. Nem tankolunk kint sem fillérekért, de jóval olcsóbban, mint itthon. A benzin gallonkénti ára 3 és 5 dollár közt volt, de inkább a 3-hoz volt közelebb, ha valamit mondani kellene, akkor 3,5 dollárt lőném be az átlagnak. Ez azt jelenti, hogy egy liter benzin 235 forintba került. A mi tulkunk, ahogy Winkler Róbert fogalmazott még az Audi Q7-es megjelenésekor az ilyesfajta autókra, 12 litert fogyasztott átlagban, persze szerettük volna inkább az amerikai ipart támogatni, ezért egy Ford Explorert béreltünk, de a forma ugyanaz volt. Ilyen árak és fogyasztás mellett körülbelül 200 ezer forintra jött ki az üzemanyag költség, de ehhez kellett 7500 kilométert mennünk, ami rengeteg. Természetesen minden autós költség 4 felé oszlott, így máris maradt mit elverni a vegasi kaszinókban.  

235 forint/liter üzemanyag ár átlagosan
Harmadik nagy költséget a szállások jelentették. Nem feltétlen azért nagy költség, mert kint minden sokkal drágább, hanem mert 15 éjszakát töltöttünk kint és ennyi idő még a Balatonon is vékonyítja a pénztárcát. Mielőtt belemennék, hogy mennyibe is fájt 15 éjszaka, leírnám hogy hogyan kerestünk szállásokat. Megvolt, hogy melyik nemzeti parkokat, látványosságokat és városokat akarjuk megnézni, és hogy mely napokon, így földrajzilag el tudtuk helyezni merre kell szállást foglalnunk. Először megnéztük, hogy a környéken mennyibe kerül 4 főnek, 2 külön szoba, majd megnéztük, ugyanezt csak 1 szobára. Kétféle árpolitikát figyeltünk meg, vagy a szobának volt egy ára, vagy a személyeknek. Ahol a személyeknek, ott nyílván a külön szobát választottuk a kényelem miatt, ahol a szobának volt ára, ott pedig négyen voltunk együtt. A nem part menti motelek (legalább 300 mérföldre az óceántól) jellemzően 4-7 ezer forintba kerültek egy főre, a part mentén magasabb, 7-10 ezer forint volt egy éjszaka per kopf. Az első napi szállástörlésünk miatt a 14 éjszakáért 120 ezret fizettünk fejenként, amibe sok helyen a reggeli is benne volt. Lehetett volna olcsóbb is, de ezeket a szállásokat éreztük úgy, hogy ennél lejjebb nem szeretnénk adni, tisztaság és elhelyezkedés tekintetében. Mutatnék néhány szállás példát:



Szállások 7-9 ezer forint/nap áron
Ezeket a költségeket már előre tudtuk, de amit abszolút nem, az az, hogy belépőkre és étkezésre mennyit fogunk költeni. A nemzeti parkokba létezik éves belépő, ami autóra szól és 4 személyre, ennek költsége 80 dollár, tehát fejenként 5 ezer forint. Voltak állami parkok és egyéb helyek ahova nem volt érvényes, belépőkre ezen kívül személyenként nagyjából 30-40 ezer forintot költöttünk, amiből az egyik nagyobb költség az Antelop Canonyba a behopp volt, 10 ezer forint. 

És mennyiért tudsz naponta étkezni Amerikában? Nagyjából amennyiért jól esik. Többször voltunk Walmartban, ahol bevásároltunk chipsből, ropiból és kekszekből, mivel ezek olcsók és nem romlanak meg. Kedvencünk a “magic ropi” volt, amit akárhogy ettünk, négyen 3 nap alatt sikerült elpusztítani. Ezen kívül legtöbbször gyorskajáldákban ettünk, de a mekinél azért igényesebbekben. A Taco Bellben 3 kis taco, ami egy étkezésre bőven elég volt, 2, vagy 3 dollárba került, tehát maximum 750 forintért jól laktunk. Sokat voltunk még Wendy’s-ben, ami bár drágább volt, de nem megfizethetetlen. 7 dollár egy hamburger menü, amihez ital is jár, 2 és fél dollár egy 10 darabos nuggets, ami például itthon drágább. Természetesen nem maradhatott el a Subway sem, ahol a 30 centis szendvics 6-10 dollárba került, és válaszhattál vagy 5 féle bagettből. 

Étkezés napi 5-6000 forintból
Érdemes kihasználni a hipermarketek olcsó árait


Egyéb kiadások is terhelik persze a pénztárcát, ilyen például az utasbiztosítás. Aprónak nem mondható, mi az Allianznál kötöttük, 20-25 ezer forintba került a két hét, egy főre. Bár Amerikába Magyarországról vízummentesen lehet utazni, de szükséges ESTA-t igényelni elektronikus formában, aminek az ára nagyjából 3500 forint. A drón regisztrálásáért 5 dollárt kellett fizetni.


Összegzés

Ha valaki egyénileg tervez az USA-ba menni, akkor a következő költségek alapján egy nagyon jó becslést kaphat arról, hogy mennyi pénzzel is készüljön. Megemlíteném, hogy költségek szempontjából a legjobb ha négyen mentek, főképp az autóbérlés és szállások szempontjából, de egy ilyen hosszú úton a társaság is nagyon fontos. Íme a költségek egy főre:

Repülőjegy: 135-170 ezer forint oda-vissza, mindennel együtt
Szállás: átlag napi 7-9 ezer forint/fő/éj
Autóbérlés: 200 ezer forint: ez 4 főre osztódik, prémium kategóriás SUV, biztosítással
Üzemanyag: 200 ezer forint: nagyon nagy körutazás esetén (7-8000 km), nagyméretű SUV-val, szintén 4 főre osztódik
Belépők: 30-50 ezer forint
Étkezés: 5-6000 forint/nap
Biztosítás+ESTA kérelem: 25 ezer forint

Elmondható, hogy egy személyre leosztva egy 2 hetes amerikai körutazás bő 500 ezer forintból kijöhet, ami néhány éve még elképzelhetetlennek tűnt, hiszen nagyjából dupla ennyibe került volna ugyanez a körút.

Ha tetszett a poszt, olvasd el a többi Amerikai utazás bejegyzést is:

Amerikai utazás 1. - Repülés, autóbérlés, érdekességek
Amerikai utazás 2. - Los Angelestől Sedonáig
Amerikai utazás 3. - Grand Canyon, Zion, Antelop Canyon, Monument Valley, Navajo Bridge

Valamint nézd meg az Amerikai utazásról készült kisvideót:

https://vimeo.com/271697573

2018. május 21., hétfő

Amerikai utazás 2. - Los Angelestől Sedonáig


Ahogy az előző bejegyzésben is írtam, hajnalban érkeztünk meg Los Angelesbe, ahol sikeresen átvettük az autónkat. A majd 24 órás út után éreztünk némi fáradtságot, így ideje volt felkeresni az első szállásunkat a Hollywood Boulevardon. A recepciós kedvesen rámutatott a bejárati ajtóra, hogy amögött van a szállásunk (utcán), mert hogy a foglalásunkat törölték. A kártya amiről a szállásokat foglaltuk, időközben lejárt ezért nem tudták levonni a díjat róla, holott előtte emiatt telefonon fel is vettük a kapcsolatot a szállással és mondták, hogy nem lesz semmi gond, csak legyen érvényes hitelkártyánk. Úgy döntöttünk, hogy erre a pár órára már nem veszünk ki máshol szállást, alszunk a kocsiban, ha már úgyis tankot kaptunk, de előtte azért nem lenne rossz venni vizet meg némi hideg élelmet. Találtunk egy benzinkutat, ahol a nagy bevásárlást terveztük, de amikor kiszálltunk az autóból, az egyikünk kellemesen odacsípte az ujját a bölény ajtajával. Annyira, hogy a kórház is szóba jött már, de azért előtte gyorsan megakartuk venni a vizet, hogy valamivel még életbe tartsuk a félig önálló életre kelt ujjpercet. Itt azért elgondolkodtunk, hogyha az első nap ilyen színesre sikeredett, mi jöhet a további 2 hét során?
Megúsztuk végül kórház látogatás nélkül az estét, hajnal 3-4 körül lehettünk, eldöntöttük hogy a napkeltét a Griffith Obszervatóriumtól nézzük meg, de addigis hunynánk egy órát. Kerestünk egy helyet, ahol a legkisebb veszélyét éreztük, hogy 2 percen belül golyóval a mellkasunkban ébredünk, majd kis pihenés után elindultunk az obszervatórium felé. Hajnal fél 6-kor a park fő parkolója már félig meddig megtelt, el sem mertük képzelni mi van ott napnyugtakor.

Los Angeles a Griffith Obszervatóriumtól

Innen a Hollywood Sign felé folytattuk az utat, de nem túráztunk teljesen fel mögé, mert éhesek voltunk, fáradtak és gyámoltalanok.

Hollywood Sign

Kerestünk egy Walmartot, ahol bevásároltunk szintén vízből meg némi kajából, és ha már ott voltunk, beültünk a mekibe is reggelizni. Tudtam már előtte is, hogy az amerikaiak édesen szeretik az életet, de hogy a baconos, marhahúsos hamburgernek a buciját miért juharsziruppal készítik azt nem értettem. Nem volt jó. A bevitt enyhe cukormennyiséggel a vérünkben elindultunk Barstow felé, ahol az új első szállásunk volt, közvetlenül a 66-os út mellett. Kellemes indiai tulajdonosok, tiszta szobák, jó helyen. Lecuccolás után a Calico Ghost Town-t látogattuk meg, ahol a portás kedvesen annyit mondott, amikor belépőt akartunk fizetni, hogy úgy is másfél óra múlva zárnak, ezért ne fizessünk már belépőt. Itthon inkább privát felárat számolnak fel a kasszások, ha zárás előtt 1-2 órával mersz menni.

Calico Ghost Town
Calico Ghost Town



A napba még belefért, hogy a 66-os út elhagyatottabb részeit is megnézzük, ami bár nagyon feelinges volt, de 1-2 óra bőven elég rá. Rájöttem, hogy egy olyan amerikai útnak, ahol a 66-os úton mennénk végig, nem lenne értelme, mert annyira sok izgalmas dolog nincs rajta, viszont ha valaki a környéken jár, érdemes megnéznie. 

Route 66

Másnap reggel a Barstowi pályaudvarnál lőttünk napkeltés képeket, igazi sivatagos környezet, előtte én még nem tapasztaltam ilyet. Fotózás közben a dűnék mögül egy kapucnis diáksrác bukkant fel, először megilletődtünk, hogy van élet rajtunk kívül is a környéken, de valószínűleg a homokfutó iskolabuszt késhette le. 

Barstowi vasút

Összepakolás és reggeli után a Joshua Tree Nemzeti Park nyújtotta örömöket akartuk felfedezni, ami valóban gyönyörű volt. Amerikában a nemzeti parkokat nem úgy kell elképzelni, hogy leteszed a kocsit a parkolóba és bejárod a parkot, hanem kocsival kell elmenni a különböző nevezetességekhez, ahol már le tudsz parkolni. Többszáz kilométeresek is lehetnek ezek a parkok, így autó nélkül esélytelen lenne bejárni. Több kijelölt túraútvonal is van, érdemes kiválasztani 2-3-t, amit beakar járni az ember, jellemzően az amerikaiakra vannak méretezve, így 1-3 km közti hosszúságúak.

Joshua Tree Nemzeti Park

Joshua Tree Nemzeti Park

Phoenixbe menet megálltunk a White Tank Mountain Regional Park-ba, ahol kaktuszokat fotóztunk. Nagyon nagy kaktuszokat. Úgy gondoltam, hogy az egész utunk során mindenhol kaktuszok lesznek, de nem így volt, tényleg csak néhány helyen lehetett látni őket. Az autópályán egyébként néhány kilométerenként kidurrant abroncsok hemzsegtek, továbbá elég sok szemét volt lerakva az út mellé., viszont ez utóbbi csak erre a vidékre vonatkozott.

White Tank Mountain Regional Park

A phoenixi szállásunk kevésbé tetszett, mint az előző napi, elég gettós környék volt, 2 nappal később kiderült, hogy miután elhagytuk a szállást, lövöldözés volt néhány sarokra a szállásunktól. Úgy látszik nehezen viselték az űrt, amit magunk után hagytunk. Még itt is tartott a lelkesedés és reggel ismét napkeltét fotóztunk a nem messze lévő Papago Parkban. Itt található a város állatkertje is, valamint egy kellemes tó pálmafákkal, és a főattrakció: egy lyuk. A sziklában.

Hole in the Rock

Papago Park

Reggeli a Subwayben, irány Sedona, ami a személyes kedvencem lett az első etapból. Gyönyörű vörös sziklák, gigászi méretek. Nagyon jól ki van építve minden a túristáknak, egyedül a parkolóhelyekkel lehet gond. Itt található a Chapel of the Holy Cross templom is, ami nem túl extra, de a kilátás jó mellőle. Sokmindent elmond, hogy a lenti parkolóból nagyjából 300 méternyit kell sétálni fel a templomhoz, de egyesek golf kocsikkal járnak és felszedik azokat, akik nem akarnak ennyit sétálni. Azt nem tudom, hogy pénzért, vagy ingyen, de nem is számít. Sedonát kötelezővé tenném mindenki számára, aki nyugati parti körutat szervez az USA-ban.

Sedona

Sedona

Így telt az első 3 napunk, hamarosan jövök a következő napok élmény beszámolóival, addigis kövessetek Facebook-on és Instagram-on további képekért.